Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)

A mezőkön, legelőkön és az ugaron fa lkakba vefve legeltették a község állatait. 1775-ból gulyásnak, juhászank, kanásznak járó illetmény fizetéséről olvasha179) tun. Lótartóssal kapcsolatos forrásra nem sikerült bukkanunk, A szájhagyomány viszont tud a Laposon vadlovakat tartó és a lovak betörését végzó' csikósokról. (Ennek emlékét őrizte meg - bizonyára - a Csikós ér is.) A hagyomány azt is emliti,hogy a környék vásárain (Szentes, Mezó'tur, Kunszentmárton) nem volt párjuk a csépai paripáknak. 182) A falu népe a ház körül baromfit nevelt: tyúk, pulyka, liba, kacsa. Néhányan méhészettel is foglalkoztak. Erre vonatkozó első adatunk 1731-ből 183) való, amikor az összeirás két gazdánál jegyzett föl mézet. A község földrajzi helyzetéből következett, hogy a lakosság életében fontos szerep jutott a hajászatnak. A Lapos árvizjárta mélyedéseiben és az árviz által táplált tavaiban, ereiben rengeteg hal tanyászott: Nagy tó, Kerek tó, Kiskerek tó, Sulymos tó, Mély ér, Nagy ér, Meleg ér, Csikós ér, Sássas ér, Pókaházi ér, Kakas ér. A halászat joga a nemesi községé volt. A halászatról egy 1771 augusztusában kelt irat a következőket őrzi : "Voltak olyan idők, amikor mindennap halászott a Helység, és volt olyan nap, hogy 100-200 forintra is ment halaszatjuk, néha pedig 10-20, néha 7-8 forintra.. A Tóbéli Kereset 185) a Helység népe között kinek-kinek a részihez képest osztatott fel." Csépa életében ezek voltak azok a gazdálkodási területek és lehetőségek, melyekből a lakosság megélhetését biztosíthatta. A megélhetéssel kapcsolatban az 1730-as években Bél Mátyás a Tiszai járás népéről az alábbiakat irta : "Termését nem tudja pénzzé tenni, mert a gabona az önellátásra kell, a szénatermést pedig elfogyasztják az állatok. Az állatárak alacsonyak, az állattartás alig kifizetődő. Ami pénzre mégis szert tesz, az kell a nélkülözhetetlen földesúri és állami adóba, adósságai törlesz186) résére. A későbbiekben sem sokat változott a helyzet. A betakarított terményt, a földnevelt állatokat, a beérett gyümölcsöt, és mindazt, amit a határ nyújtott, a lakosság továbbra is leginkább maga fogyasztotta el. A XVIII. szazad végéről azonban már gyakrabban szállítottak piacra is, bár a legtöbb családnak alig lehetett valamiből is feleslege. - 84-