Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)

Bár ezek az adatok a lakosság számát illetően nem teljesen pontosak, de fejlócléstörténet? összehasonlításra alkalmasak. Azt mondhatjuk tehát,hogy a lakosság kezén levő nagy jószágállomány a népesség növekedése mellett elmaradt. Egyre kevesebb család rendelkezett igaeró'vel, egyre több lett a csupán csak két keze munkájára utalt ember. Ezt tükrözik a falu nem nemes lakosságának állatállományára vonatkozó számok is : Nem nemesi nagyjószágállomány : 1725-ben 8 db 1731-ben 16 db 1751-ben 21 db 1828-ban 31 db 1835-ben 48 db 1838-ban 46 db A XIX. század közepén Csépa lakosságának több mint 2/3 részét már a nem nemesek alkották. Ha figyelembe is vesszük,hogy néhányuknak nemes felesége volt s azok vagyonát nem irták össze, akkor is szembetűnő'az igaeró'vel való ellátottság igen minimális volta, a parasztság elszegényedése. A kisföldü vagy zsellérember legtöbbjének nemcsak hogy nagyjószága, de még sertése és kecskéje is alig akadt. Pl. 1828-ban az adófizetésre összeirt 54 parasztnak összesen 3 malaca volt. 1838-ban is 49 ember közül csak háromnak volt l-l és egynek egyetlen kecskéje. Az állattenyésztésnek gátat szabott a szűk határ. Az összeírások és statisztikák sokszor a falu törületének felét legelőnek tüntetik fek, pedig a Lapost legtöbbször viz járta és mocsár borította. A legelő szűkös voltat látszik igazolni a nemesség 1789-es egyezségének a legeltetés szabályozását említő pontja is : "Hogy igazságosan a Legelő Mezőnek ki-ki maga birtokba szerint hasznát vehesse, senkinek a maga competentióján (arányán) felül, pénzbeli bér nélkül,... több 178) és számosabb marhát .. legeltetni szabad nem lészen." -83-