Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)

egymástól távol esó'részeire, hol ide, hol oda helyezett tiszt gyakran változtatta szolgálati helyét, s ezzel együtt hübérbirtokát is. Személyes kapcsolat a földhöz nem kötötte, annak csak jövedelmét húzta (fizetésként) hol itt, hol ott. Ezért időleges birtokát igyekezett a lehető legjobban fcifogszfani. Igy a fent emiitett falvaknak is - mint szpáhi birtokoknak - nagyobb elnyomás, több megpróbáltatás jutott. A rendkívüli következetességgel kiépített török adózási rendszer nyomán kegyetlen kizsákmányolás nehezedett, a rajának nevezett szegény jobbágyra. A szolgáltatások általában kétszeres megterhelést jelentettek. Először is fizetni kellett az állami fejadót (harács) és a földesúri szolgáltatásokat a kapuk, ill. a családfők száma szerint. Az állami fejadó 50 akcse volt (kb. 1 arany forint), A török földesurat megillető kapuadó szintén 50 akcsét tett ki. Az utóbbi behajtását minthogy senki sem ellenőrizte, a legszélesebb lehetőség nyilt a jobbágyok kegyetlen kizsákmányolására. Igy számtalan, sok egyéb adó is terhelte a rajokat. Megadóztatták a fogyasztást, a forgalmat és a termelésnek minden elképzelhető ágazatát, sőt még a magánélet egyes mozzanatait is. A török megszállás és berendezkedés nyomán a meghódolt területek nem szakadtak el teljesen az anyaországtól. A hódoltság bekövetkeztével részben folyt tovább a falu régi élete nem szűnt meg a magyar királyi felségjogok gyakorlása s egyre-másra történtek a birtokadományozások is. A földhözragadt jobbágynép - főként a mindenkori hódoltsági peremvidékeken - továbbra is adózott a magyar államnak és volt földesurának. (Ezek a viszonyok érvényesültek Csépa környékén Gyula várának elesréig). Erre azért volt lehetőség, mert már 1547-ben megegyeztek Ferdi33) nánddal a törökök, hogy kölcsönösen felényi adót vetnek ki a hódoltsági részekre. Ezt természetesen a török, de legtöbbször a magyar hatóságok sem tartották be. (Pl. a gyulai várkapitány "adászedése" .) Végeredményben tehát a hódoltsági falu két felé adózott : a török államnak és a török földesúrnak, s ugyanakkor, ha a körülmények megengedték, a magyar államnak, a magyar földesúrnak és az egyháznak is. A magyar adószedőnek és a decimátornak a szandzsákbej tói kellett engedélyt kérni, hogy elindulhasson a hódoltságba az ott maradt jobbágyok tartozásainak beszedésére. -41 -