Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)
A kommunisták községünk felszabadulásától kezdve élenjáró, tevékeny harcosai voltak az uj demokratikus élet kialakitásának. A legtöbb munkát a Tanácsköztársaság direktóriumi tagja, Sáros Lajos, továbbá Nagy Károly, Kiss Ferenc, Hegedűs Ferenc, Rozmis Mihály, Nagy Mihály, Magó József, Pendl János, Fodor Gyula, Bíró József, Botka Antal, Németh József vállalta. Ki-ki a maga helyén : A Nemzeti Bizottságban, a képviselőtestületben vagy más szervekben képviselte a falu proletárrétegeinek érdekeit. Az államosítások során elért sikerek és a hároméves terv Kezdeti eredményei (Csépán bekötó'ut épült s a villamosítás is szépen haladt) ujabb lehetőséget adtak az MKP-nek a tömegek további megnyeréséhez. 1948. február 1-én Csépa Nemzeti Bizottsága - a kommunisták javaslatára - megváltoztatta összetételét. A bizottságban a kisgazdapárt végérvényesen elvesztette vezetőszerepét. A Nemzeti Bizottság tagjai lettek : Sustik Péter (elnök), Sáros Lajos, Pendl János, Szvoboda Ferenc, Herceg István, Szombathelyi Andor, Nagy Antal, Horpácsi Nándor, Oberna József Szabó Imre Nagy Gy. Mihály, Vághi Lajos.. Czucz József, és Mátyus Gábor jegyző. Április 27-én az alábbi személyekkel bővült még a bizottság tagsága : 25) Tassy József, Berényi Pál, Nagy Mihály, Kalcsu József Rozmis Márton. 1948 elején, amikor az ország lakosságának már igen jelentős része állt az MKP mögött, a szociáldemokrata párt egysége teljesen megbomlott. A munkásegységre, a kommunistákkal való együttműködésre törekvő baloldal február 18-án kizárta a pártból a reakció szekerét tol jó jobboldali vezetőket, majd 1948 júniusában egyesült az MKP-vel, Ezzel létrejött a Magyaj; Dolgozók PóxtjcK A pártegyesüléssel a demokratikus pártok koalícióján belül az erőviszonyok olyan mértékben eltolódtak, hogy a vezetést a munkásosztály egységes nagy pártja nyíltan kezébe vehette. Kibontakozott a proletariátus diktatúrája. 1949. márciusában a Függetlenségi Front Függetlenségi Népfronttá alakult. A májusi választásokon már nem pártok indultak, hanem a Függetlenségi Népfront a kommunisták programjával. A szavazók 95,6 százaléka a program mellett foglalt állást. A konszolidálódott helyzetben, 1949. augusztus 20-ra a Magyar Népköztársaság megalkotta alkotmányát, mellyel megerősítette az uj társadalmi rendet. Ezt követően a Függetlenségi Népfront és a MDP irányitása alatt Csépa dolgozói - 262 -