Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)
is létrehozták az u{_államhatalom helyi szervét, a tanácsot. Az 1950, október 22-i szavazás során 81 tanácstagot és 41 póttagot, valamint 7 tagból álló Végrehajtó Bizottságot választott községünk lakossága. A tanács - a dolgozók nagy tömegszervezete - lendületesen kezdte munkáját« Ez a lendület azonban már az első' nehézségeknél megtört. A demokratizmus hamar háttérbe szorult, a tömegekkel való kapcsolat megszakadt. Bizonyosan hozzájárult ehhez az, hogy a tanácselnökök - akik ugyan lelkiismeretesen végezték munkájukat - más községekből vagy városokból jöttek, és nem ismerték kellően a helyi viszonyokat. A dolgozók sem voltak kellő bizalommal irántuk. Sokszor még a tanácstagok sem, akik ha aktivabban kapcsolódtak volna be a közös munkába, az addigi eredmények sokkal jobbak lettek volna. A tanácselnökök sürün váltották egymást. 1950-57 között az alábbi személyek töltötték be ezt a tisztet : Csikós Istvánná, Biró István, Vad Sándor, K. Szabó Lajos. Nem kapott mindig kellő támogatást a tanács a helyi pártszervezettől sem, Az MDP-ben szintén elég gyakran került sor uj vezetők választására, A kommunista párt csépai szervezetének titkári teendőit 1945-1957 között a következők látták el : Hegedűs Ferenc, Nagy Károly, Sebők István Nagy Mihály, Berényi Pál, Szénászkí András, Herceg István. ' Az ellenforradalom leverése után, 1957. januárjában a Magyar Szocialista Munkáspárt néven újjáalakult kommunista párt csépai szervezete is megkezdte munkáját. Erélyes kézzel fogott a múlt hibáinak kijavításához és a helyi valóságos körülmények messzemenő figyelembevételével olyan légkör kialakitásába kezdett, amelyben meghonosodhatott a bizalom, kibontakozhatott a lakosság széles tömegeire támaszkodó vezetés. A szervezet titkára 1957-től Rozmis Sándor lett. Ebben az évben a tanács élére is uj elnök került : Kanyó Sándor. Ó már korábban több éven át elnökhelyettes volt, igy kellő tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy a községet, a tanács munkáját jói vezesse. Ismerte a csépai embereket, a falu problémait, s jó kézzel fogott e nem könnyű feladathoz. Türelmesen meghallgatta a dolgozók panaszait, s a lehető leggyorsabban igyekezett azokat orvosolni. Még az 1954. évi választáskor 45 tagúvá váló fanácsot jól segítette ezután a pártvezetés is. A szoros együttműködés s a tanácstagság aktivitásának fokozódása nagyban közrejátszott abban, hogy községünk fejlődése egyre inkább meggyorsult. Jól láthatjuk ezt a felszabadulás óta eltelt 25 év gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életének alakulásából és eredményeiből. - 263 -