Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 36. (Szolnok, 2022)
ADATTÁR - SZIKSZAI MIHÁLY: Szolnoki tervek
Szolnok településszerkezete a 19-20. század fordulóján Magyarországon a 19. század utolsó harmadáig a települések nagy része a természeti adottságokat követve fejlődött. A kiegyezés után azonban felgyorsult a polgári átalakulás, vasutak, gyárak, üzemek épültek, és növekedett a városok lakossága is. A fejlesztések alakulását rajzokon, térképeken kezdték ábrázolni, eleinte a kisebb településrészeken, majd az egész településen. A rendezési tervek készítését azonban csak az 1937. évi VI. törvény tette kötelezővé. A városok ezt követően kezdtek el általános rendezési terveket (ART) készíteni. Szolnokon a régi városrészek elnevezése (pl. Katonaváros, Német tized) lassan eltűnt, és már csak három maradt meg: Vár, Tabán, Újváros.1 1 A megyeszékhely településszerkezetéről, történelmi városmagjáról több kitűnő tanulmány jelent meg, így ebben a dolgozatban kifejezetten a 19-20. század fordulójára és a két háború közötti időszakra koncentrálunk. A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a teljesség igénye nélkül a következő műveket: Cseh 1993; Gulyás 2011; Csönge 2019 2 Az ismert épület ekkor még nem létezett, a könnyebb azonosítás miatt említjük meg. 3 Ebben nagy szerepet játszottak azok a vízfolyások, amelyek évről-évre járhatatlanná tették a város belső utcáit. Az itt élő szerzetesek is leírták, hogy csizma és felgyűrt szerzetesi öltöny nélkül nem lehetett közlekedni a szolnoki utcákon. Pedig az elöljáróság megpróbált segíteni az áldatlan állapoton: pallókat raktak a sáros utcákra és a csordogáló patakok fölé hidakat emeltek. Mégpedig kőből, ami elég meglepő a város történetében, hiszen ma nyomaik sem láthatóak. A város tanácsülés! jegyzőkönyvében olvasható, hogy 1894. július 21-én megbízást adtak Szvitek Ignác vállalkozónak a város öt kőhídjának a megjavítására. Az első a Kossuth téri irodaháznál (egykori Néplap székház) volt. Egykor itt állt a város vizesárka, a palánkfal a bejárati kapuval és a híddal. Ez sokáig fából készült. A város vezetése 1828. május 10-én megegyezett Sindl Ferenc kőművesmesterrel, hogy 100 Forintért és egy köböl (körülbelül 64 liter) búzáért kőhidat épít ezen a helyen. Egyúttal megbízták Sindl mestert, hogy a Büge medre fölé is készítsen egy hidat, szintén kőből. Ez látható Lehnhardt Sámuel 1827-ben készült metszetén. Egynyílású kőhíd korláttal ellátva a biztonságos közlekedés érdekében. Ez a vízfolyás napjainkra teljesen eltűnt, csak a Meder utca elnevezés őrzi emlékét. A Büge sok gondot okozott a partján lakóknak és csak az 1910-es években sikerült zárt csatornába terelni az időnként újra feltörő patakocskát. A Tisza partján, a Tisza szálló és a Verseghy Gimnázium környékén álltak valaha a sóházak. Köztük út is vezetett, de a folyamatos haladást két híd is szolgálta, ugyanis az itt lévő mocsár vizét a mai Szigligeti utca helyén folyó kis erecske vezette a Tiszába. Ez a kis vízmosás az egykori városárok maradványa lehetett. Kezdetben a nem éppen hízelgő, de annál kifejezőbb Büdös-köz elnevezést kapta. Az egyik híd a Tisza szálló kerthelyisége mellett állhatott. Hol volt az ötödiknek említett kőhíd? Az egykori városárkon vezetett keresztül, talán a mai Táncsics Mihály utcában. Az 1847-ben átadott vasút döntő tényezőnek bizonyult abban, hogy a várost az 1876- ban megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelyének jelölték a rivális Jászberénnyel szemben. A Tisza partján fekvő Szolnok a kiépült vasútvonalak segítségével jól megközelíthető volt mind a főváros, mind a környező megyeszékhelyek irányából. Az első indóház a folyó partján épült fel, ennek következtében a vízi úton érkezett árucikkeket könnyen és gyorsan átpakolhatták a vasúti kocsikba. Később a személypályaudvar a mai helyén épült fel, a régi pályaudvar pedig teherforgalmat bonyolított le. Az új pályaudvartól a Nerf éld házig2 szilárd burkolattal látták el a közutat, hogy ezáltal is jobban megközelíthetővé tegyék a megyei közigazgatás új középületeit, a megyeházát és a törvényszéket. A város közlekedési jelentőségét tovább növelte, hogy az 1901-1907 között kiépült II. alföldi transzverzális út (a mai 4. sz. főút elődje) Szolnok főutcáján kanyargóit végig az 1911-ben átadott vasszerkezetű Tisza hídon. Igaz ugyanakkor az is, hogy a város belső közlekedését még sokáig akadályozták a többségükben sáros, időnként járhatatlan utcák.3 227
