Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 36. (Szolnok, 2022)
TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Görgei és a Nádor-huszárezred 1843–1849. IV. rész
Ivánka 1884. július 2-án a következő nyilatkozatot juttatta el a szervezőkhöz, amelyet aztán egyikük, visontai Kovách László a „Nemzet" című lapban közzé is tett: „Tisztelt Baj társak! Becses felszólításotokra: »írjam alá én is azon nyilatkozatot, amelyet Görgei Artúr tábornok hírnevének rehabilitálása céljából a megalakult bizottság szerkesztett«, a következőket válaszolom: Nézetem szerint Görgei Artúrnak nincs szüksége rehabilitációra, és így nyilatkozatra sem. Mentül távolabb megyünk az 1848/49. eseményektől, annál inkább kimagaslik két alak; az egyik Kossuth Lajos bámulatos agitátort tehetségével; a másik Görgei Artúr, a magyar királyság hadvezére. Lehet mindkettőjük eljárásában kifogásokat tenni; bizonyítgatni: így vagy amúgy kellett volna eljárni, - de miután még eddig teljes objektivitással írt mű az 1848/49. eseményekről nem létezik, a részletek most is ösmeretlenek, vagy legalább is homályban vannak, csakis az általános impresszió szerint - nem is gondolja - hanem érzi az ember »véleményét«. Annyi bizonyos: hiába csimpeszkednek mindkettőjökbe kicsinyek és nagyok, hiába a mázolgatás és mosogatás, - e két férfi az, aki megörökítette a függetlenségi harcot és tárta fel a világ előtt: mi erő kifejtésére képes a magyar nemzet. A mondottakból folyik, hogy én a nyilatkozattételt sem szükségesnek, sem opportunusnak nem látom; csak követ dob a mindinkább simábbá váló közvélemény tükörébe, és azt felkavarván, a tisztázás véghemenetelét hátráltatja. Eltekintve ezen véleményemtől, a »nyilatkozatot« azért sem írhatom alá, mert 1848. október 26- án mint parlamenter fogságba esvén, a königgrätzi várfogságból 1850. január 10-dikén bocsáttattam el, és így a legfontosabb események tanúja, részese nem lehettem. Saját, az események általános és együttes folyamának objektív megítéléséből és Görgei Artúr személyének ösmeretéből folyó nézetem kimondani nem habozom. Amilyen helyes volt 1848 ősszel a mindenféle csapatokat honvéd zászlóaljakká átalakítani, éppen olyan hiba volt a hadsereg főparancsnokságával Pozsonyban maradni, és a meglévő haderőt szétszórva alkalmazni. Pozsonyban kisebb helyőrség elég, s a határ őrzését az illető megyék nemzetőrsége által kellett volna teljesíttetni. A hadsereg főparancsnokságának helye Győr volt, ahol az organizáció hatályosabban létesíthető, s az első támadásnak visszautasítása - Komáromra támaszkodva - hatályos lehetett volna. A hátravonulás a bányavárosokon át zseniális, s a kivitel oly kevéssé organizált hadsereggel - remek. Szerencsétlen gondolat volt a magyar hadsereg főparancsnokságát idegenekre bízni; Bemet sem veszem ki, habár nagyszerű szereplése az erdélyi pártos hadműveletben a babért megérdemli. Ennek dacára az előnyomulás 1849. áprilisban, az egymást követő győzedelmes csaták egymásból folyó láncolata Nagysarlóig [sic!]- amely az egész világot bámulatra ragadta - habár később elbukott is Magyarország, biztosította a nemzet jövőjét. Megjegyzendő, hogy a nagy sarlói csata napján, április 19-én, a működő hadsereg az ápril 14- diki határozatról értesítve még nem volt, a futár, (Pilaszanovics Józseff3 estefelé érkezett a fővezérhez, s ennek híre 21-dikén terjedt el.^ 43 Pilaszanovich József (1830-1895), 1849-ben honvéd hadnagy, a kiegyezés után Zombor város országgyűlési képviselője. Életrajzát lásd: Bona 1998, 680-681. 82
