Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)

ADATTÁR - SZIKSZAI MIHÁLY : Előtanulmány Szolnok város közlekedéstörténeti emlékeihez

SZIKSZAI MIHÁLY ELŐTANULMÁNY SZOLNOK VÁROS KÖZLEKEDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEIHEZ Valamikor sok-sok évvel ezelőtt a Damjanich János Múzeum kiállítást rendezett „Szolnok megye a népek országútján" címmel. Talán a régész kollégák sem sejtették, milyen találó a cím kiválasztása. Valóban, a megye a legjelentősebb közlekedési útvonalak mellett jött létre, amit csak erősített a középkortól a sószállításban betöltött szerepe. Az újkor hajnalán pedig a területén létesítették Magyarország harmadik gőzvontatású vasútvonalát. A vasút tovább fejlődött, létrehozva a hozzá kapcsolódó megállóhelyek, gépjavítók, szociális léte­sítmények egész rendszerét. A közlekedés más ágazatai az 1900-as évektől értek el igazán számottevő eredményeket. Kiépült a közúthálózat és megjelentek a géperejű járművek. A Tiszán ekkor még jelentős vízi forgalom bonyolódott le. Nem véletlen, hogy megyénk gazdag közlekedéstörténeti emlékekben, amelyeknek - sajnos - már csak töredékét tekintheti meg az utókor. Úgy véljük, hogy ezeknek az emlé­keknek a felkutatása és a nagyközönségnek való bemutatása fontos feladatunk. Távlati terveink között szerepel azonban egy olyan adatbázis létrehozása is, amely nemcsak a közlekedési emlékeket mutatja be, hanem a megye területén egykor létezett minden ipar­történeti emléket, malmokat, gyárakat, üzemeket egyaránt. A majdani adatbázisban a létesítmények bemutatásánál a következő fontosabb adatokat szeretnénk mindenképpen közölni: Mai név: Napjainkban az emlék funkciója. A már nem létező építménynél ez kimarad, ki­véve, ha helyére valami új létesítmény került. Eredeti rendeltetés: Milyen célból épült és mire használták. Helység: A település neve. Cím: Ha ismert, a mai utca, házszám megnevezése. Kategória: Közlekedési emlék vagy ipari emlék. Alkategória: Vasúti, közúti, vízi közlekedésben játszott szerep vagy ipari emlék. Eredeti tervrajz: Ha létezik eredeti vagy átépítéskor/bővítéskor készült tervrajz, akkor utalunk rá. Eredeti állapotáról van-e ábrázolás: Ha létezik ábrázolás, azt is jelezzük. Mai állapotáról van-e ábrázolás: Ha létezik ábrázolás, szintén közöljük. Az építés éve: Csak akkor tüntetjük fel, ha az építés pontos dátuma ismert. A megye összes ipartörténeti, vagy akár csak valamennyi közlekedéstörténeti emléké­nek feltárása és történetük feldolgozása oly hatalmas munka volna, mely teljesen szétfe­szítené egy hagyományos évkönyv-publikáció kereteit. Emiatt úgy döntöttünk, hogy a 187

Next

/
Oldalképek
Tartalom