Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
ADATTÁR - MÁKOS JUDIT: 115 éve született TABÁK LAJOS szociofotográfus. Szemelvények Tabák Lajos életéből
Január 16-án, reggel, tovább mentünk. Fogalmunk sem volt, merre kellene menni, hogy összetalálkozzunk valamely szovjet egységgel. Mindenütt, az utakon, a hómezőkön, ahol csak jártunk, menekülő, alaktalan és összekeveredett katona-népség: magyarok és németek; eldobált fegyverek, elhagyott ágyúk, tankok, teherautók és mindenféle felszerelés, akarva-nemakarva sodródtunk mi is ezzel az áradattal. Kondenzovo község előtt meg kellett állni. Az össze-vissza kevert katonaság előtt felolvasta valaki a magyar hadseregparancsnok parancsát, majd egy olyan utasítást, amelynek alapján a katonáknak és a munkaszolgálatosoknak egy-egy megnevezett helyen gyülekezniük kell újabb harci feladatok végrehajtására.51 Erre általános zűrzavar, kiabálás támadt, a parancs teljesítését a katonák megtagadták. Mindenki arra ment, amerre látott. 51 Jány Gusztáv vezérezredes 1943. január 24-i hadparancsa 2. bekezdése:,Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem/agyassal el nem engedek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul. " A hadparancsot 1943. március 12-én maga Jány Gusztáv helyezte hatályon kívül. Mi, feketepontos szökevények, bementünk Kondenzovo-ba. A hideg elől, és azért, hogy ne legyünk annyira szem előtt, behúzódtunk egy házba, ahol ráakadtunk még néhány más alakulatból megszökött munkaszolgálatosra, sőt 2-3 elvtársunkra is, akik a mi büntetőszázadunkból valók voltak. Itt aztán bekövetkezett, amire nem számítottunk: tábori csendőrség fésülte át a falut, házról-házra járva gyűjtötték össze a honvéd és a munkaszolgálatos szökevényeket. Minket is elfogtak, alaposan meg is vertek, majd bekísértek bennünket egy házba, ahol már javában folyt a haditörvényszék „munkája". Ütlegelve, káromkodva egy hadnagy végezte a „kihallgatást", és mondta ki a halálos ítéleteket. A végrehajtás a tábori csendőrök dolga volt. Kardos, Berkovits és az én kihallgatásomra azonban már nem került sor, mert váratlanul egy magyar szakaszvezető jelent meg a helyiségben 3 fegyveres katonával, akik kiszabadítottak mindannyiunkat a haditörvényszék s a tábori csendőrség karmai közül. A szakaszvezető elkísért bennünket a visszavonulás útjától félreeső olyan utcába, épületbe, ahol mondotta, bevárhatjuk az oroszokat. Én megköszöntem neki a megmentésünk érdekében tett bátor és határozott fellépését, és amikor megkérdeztem tőle, hogy hívják, hova való, - csak annyit mondott: „Én egy budapesti szervezett munkás vagyok, a kötelességemet teljesítettem, a többi nem fontos! De vigyázzanak magukra, sok szerencsét kívánok!" Másnap, január 17-én értük el Karpenko vo községet, ahol még jóval az áttörés előtt utat építettünk, és ahol a miskolci VII. hadtest műszaki parancsnoksága is székelt. Nagy meglepetésünkre, összeakadtunk itt a mi büntetőszázadunk törzsével. Elfogtak, összevertek bennünket, haditörvényszékkel fenyegettek. De az események rendkívül gyorsan peregtek. Alig egy óra elteltével riadó, a törzs menekül, és kénytelenek vagyunk mi is vele tartani. A visszavonulás útja dombos, hullámos, kijegesedett, csaknem járhatatlan. Torlódás. Magyarok és németek között már olasz alakulatok is vannak. Gépkocsik, szekerek, szánok. Nincs benzin, nincs gépolaj, a lovak kidőlnek; szovjet rakéták alacsonyan szállva tüzelnek a fasiszta hordákra. Minket odakényszerítenek a törzs még meglevő két-három trénsze- 346
