Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „Mindenkinek fel kell ébrendi a szivárványos álmokból és a realitásokhoz igazodnia" - Gondolatok az 1945 utáni demokráciakísérletről
zetés a kádárizmusba című művében.40 Meglátása szerint a hazai történeti szakirodalomban alapvetően két fő nézet ütközött az 1945-tel kezdődő átmeneti korszak jellemzésekor: 40 RAINER M. János: Bevezetés a kádárizmusba. Budapest, 2011. 70-71. p. 41 UNGVARY Krisztián: Magyarország szovjetizálásának kérdései. In: Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről. Budapest, 2005. 279-280. p. 42 RAINER M. János: Bevezetés a kádárizmusba. Budapest, 2011. 357-358. p. 43 A hidegháború kibontakozásának okairól lásd még: DULLFER, Jost: Europa im Ost-West Konflikt 1945-1991. München, 2004. 16. p. és BÉKÉS Csaba: Európából Európába. Magyarország konfliktusok kereszttüzében, 1945-1990. Budapest, 2004.41-47. p. Wencz Balázs a nagyhatalmi konfrontáció szempontjából Békéssel egyetértve a Marshall-tervnek tulajdonítja az igazi fordulópont szerepét, mivel az kényszerítette Sztálint a keleteurópai államoknak is felajánlott, szovjet befolyást veszélyeztető segély elutasításával nyílt szakításra. WENCZ A történészek egyik tábora szerint a Szovjetunió birodalmi céljaiból és a sztálinizmus totalitárius gyakorlatából következően már a kelet-európai országok megszállásakor eldöntött tény volt, hogy bolsevizálni fogják e térséget, s az ország szovjetizálása 1945-ben kezdetét is vette, függetlenül attól, hogy ez a kortársak közül nem mindenkinek volt akkor nyilvánvaló, s azzal együtt, hogy a helyi kommunista pártok a Szovjetunió világpolitikai helyzetére tekintettel kezdetben óvatosabb, népfrontos politizálásra kényszerültek. Az ezzel szembenállók szerint viszont a szovjetek által támogatott kommunistáknak nem volt előre kidolgozott tervük a hatalomátvételre, 1945-ben sajátos demokratikus viszonyok jöttek létre, mely minőségileg különbözött a megelőző és a későbbi berendezkedésektől is, s végül csak a fordulat évében az Amerikai Egyesült Államok expanzív külpolitikája, gazdasági-politikai lépései kényszerítették olyan válaszlépésre a szovjeteket, hogy saját biztonságuk érdekében totális szovjetizálással biztosítsák be az általuk megszállt térséget.41 Rainer arra az álláspontra helyezkedett, hogy e két szembenálló nézet közül teljes mértékben egyik sem elfogadható, bár mindkettőben van némi igazságtartalom. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eddigi kutatások nem találták bizonyítékát, hogy Sztálinnak már 1945-ben kész forgatókönyve lett volna a térség, így hazánk jövőjéről. Másrészt viszont kétségtelen tény, hogy Sztálin már 1945-ben számolhatott azzal az eshetőséggel, hogy az antifasiszta blokk a háborút követően előbb-utóbb az eltérő társadalmi-politikai berendezkedés mentén kettészakad majd és az addigi szövetségesek közötti konfrontáció elkerülhetetlen lesz. A Szovjetunió biztonságpolitikai érdekei pedig egy szélesebb, kommunizmussal szimpatizáló és/vagy kommunista államok alkotta ütközőzóna létrehozását kívánták. Tekintettel azonban a Szovjetuniót sújtó jelentős háborús emberveszteségre és anyagi károkra, továbbá a technikai fejlettségbeli és gazdasági potenciálban meglévő különbségekre, Sztálinnak semmi esetre sem állhatott érdekében a nyílt konfrontáció kiprovokálása. A nyugati hatalmak hozzáállása viszont teret engedett a szovjet megszállási övezetben annak, hogy Moszkva a proletárdiktatúrák létrehozása nélkül is érvényesítse azon akaratát, hogy helyzetbe hozza a helyi kommunistákat.42 A Truman-doktrína 1947. március 12-i meghirdetése, azaz az Amerikai Egyesült Államok gazdasági fölényére alapozott katonai és pénzügyi segítségnyújtásának kilátásba helyezése azon országok részére, ahol a kommunizmus teret hódított, majd a Marshall-terv gyakorlati megindítása június 5-től végül valóban elkerülhetetlenné tette az addigi szövetségesek szembe fordulását.43 239
