Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: Karcagi csárdák és vendégfogadók a 18-19. században
dónak titulálták is, igazából egyetlen nagy teremből, a borivó háznak nevezett kocsmából, a kármentőből, a csárdás lakásából, konyhájából és kamarájából állt. Pincével a karcagi csárdákat is ellátták, mert lényegesen praktikusabb volt nagyobb mennyiségű bor tárolása, mint a hordók gyakori fuvarozása a településtől kilométerekre a kegyetlenül rossz utakon. A „borivó házban" néhány nagy tölgyfa asztal és lóca várta a vendégeket, ugyanígy a széles tornácon is, amely nyáron éjszakai szállásként szolgált. Ugyanis a 18-19. századi csárdák - kevés kivételtől eltekintve - sem étellel, sem vendégszobával nem szolgáltak. Másik fontos épületük volt az „állás", melybe rakott szekérrel is be lehetett állni. Belül kétoldalt jászlakkal volt ellátva; itt éjszakáztak, takarmány óztak az utazók lovai és ökrei, de ha valami förgeteg kerekedett, a lábon (vásárra, legelőre) hajtott jószágnak is menedéket jelentett. Hasonló célt szolgált a téglalábakra állított szekérszín, ahol a rossz idő, az eső, a hó vagy a tűző nap elől lehetett beállítani a szekeret és a fogatot. Fontos tartozéka volt még a csárdaudvarnak a gémeskút, amihez a kútkáva jobb- és baloldalára egy-egy vályút helyeztek; egy lábakra állított a nagyjószágok (a szarvasmarhák és a lovak) és egy földön fekvő a kisebb testűek (juhok, kecskék) itatására szolgált.10 A csárdák körül jókora legelőt hagytak az utazók jószágai számára. A csárdás szintén kapott földilletményt, amin takarmánynövényeket vagy gabonát termeszthetett, kiegészítve ezzel a csárda forgalmából keletkező jövedelmét.11 10 BALOGH István 1965.238-240. p.; BALÁZS Lajos 1967.; ZOLTAI Lajos: Mikor keletkeztek Debrecen határában a pusztai csárdák. In: Debreceni Szemle, 1934. június, 271-283. p. Az ide vonatkozó részt lásd: 272. p. 11 BALÁZS Lajos 1967. 268. p. 12 A hortobágyi Patkós csárda pl. ilyen hely volt. Cégérül egy patkót festettek a falára, innen maradt rajta a máig ismert név. 13 BOTKA János: A Nagy- és Kiskunság az egri vár 1577-79. évi összeírásában. In: Zounuk: A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 2. Szolnok, 205-252. p. Az ide vonatkozó részt lásd: 240. és 247. p.; GYÁRFÁS István: A jász-kúnok története 1542-1686-ig. Bp. 1885. (4.) 96. p.; a török illetékről lásd ÁGOSTON Gábor: A szolnoki A csárdák működtetésének igazi célja azonban a királyi kisebb haszonvételek kiaknázása, vagyis az italmérés volt, amihez további szolgáltatásokat (szekérállás, szekérszín és takarmány biztosítása, vagy pl. patkoltatási lehetőség12 ) kapcsoltak és ezekkel együtt biztosították az úton járóktól várható tekintélyes bevételt, ami „vármegyés helyeken" a földesurakat, kiváltságos területeken és településeken az építtető-fenntartó, vagyis a vállalkozó községet illette. Már a 16-17. századi magyar és török összeírásokban feltűnik a nagykunságiakra nézve is kötelező községi bormérés, kocsmáltatás nyoma, ami mögött az utazók ellátásának szándéka is meglátható. A nagykunsági településeket az 1530-40-es években Fráter György királyi kincstárnok tisztviselői, 1552-től már az egri várnagyok kötelezték az oda szállított tizedborok elmérésére, a török pedig „hordóadó" néven szedett illetéket a kocsmák után. Ezekből pedig mindenfelé volt. A17. század egyik legnehezebb évtizedében arról panaszkodtak a nagykunsági elöljárók, hogy a végbeli katonaság fosztogatásai miatt tönkrementek a csap- és vágószékek, amiknek „borát és húsát" az élősködők megitták és elhordták. Ezért aztán 1669-ben Polgártól Makóig mindössze három csapszék és két mészárszék volt található, pedig régebben „ilyenek minden faluban valónak".13 12
