Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: Karcagi csárdák és vendégfogadók a 18-19. században
geit, illetve a fogadós kötelességeit 1817-ből, a frissen felfogadott, korábban a törökszentmiklósi fogadóban dolgozó Hornyik Antallal kötött szerződésből ismerjük. Hornyik a bormérésért, vagyis a kocsma működtetéséért 60 forint készpénzből és 60 font faggyúból álló illetményt kapott (az utóbbit gyertyaöntéshez). A fogadót viszont bérelte, ennek fejében köteles volt bérleti díjként 250 forint konyha- és álláspénzt fizetni.72 A város kikötötte, hogy a fogadó és az állás épületén a tanács mint tulajdonos beruházást hajt végre: négy új vendégszobát készíttet, de az év közben adódó kisebb javításokat már a bérlő köteles elvégeztetni, hogy az épület a bérleti idő letelte után is „jó karba jöjjön".73 72 Máskor „konyhataxa" néven találkozunk ezzel. 73 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1817. júl.16. 451. sz. Az év végére a négy új szoba kialakítása mellett egy újabb szobát és abraktartó kamarát is lerekesztettek a feleslegessé lett ámbitusból. 74 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1815. december 30. 668. sz. 75 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1818. április 17. 322. sz. 76 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1815. szeptember 9. 505. sz. 77 A városszéli gyep a baromfi legelője volt, ami miatt értékesnek ítélték és mindig odafigyeltek rá. 78 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1820. május 13. 233. sz. A fogadó átalakítása és jobb kézbe tétele teljesen indokolt volt, mert a korábbi bérlővel, Újlaki Istvánnal mindössze évi 35 forint összegű konyhapénzben tudtak megegyezni, ami azt jelenti, hogy a főzés korábban alig jelentett bevételt.74 Hornyik működése a fogadói konyha hírét is megalapozta, mert a Karcagra hivatalos útra érkező „magistratualis tiszt uraknak" (a kerület magisztrátusi elöljáróinak) sem a város gazdasszonya főzött ezután, hanem a fogadóban szálltak meg és étkeztek (a kerület vagy a város költségén persze). E végből megállapodás született a fogadóssal, hogy az ilyen vendégeknek „legalább öt tálból (ti. ötféle ételből) álló jó ebédet egy személyre és kenyérrel" 2 forintért, egy „Findsa Fekete vagy Fehér kávét (tejeskávét) 24 krokért, a háromféle ételből álló vacsorát lfrt. 15. krértfog adni."75 A bevétel másik, valamennyinél jelentősebb részét az úti szekerek igavonóinak ellátása, az állás, vagyis az istálló biztosítása és az abrak eladása jelentette. Kaszálóval vagy saját termésű abrakkal rendelkező bérlő esetében kész főnyeremény volt egy forgalmas csárda vagy fogadó, mert a takarmányt az utasok révén azonnal készpénzre válthatták. Balogh István, korábban „mezei Commissarius" (mezőfelügyelő) 1815-ben az adósságait akarta rendezni. Ahogy a tanács előtt mondta: azért kérte a fogadósságot magának adatni, mert „lévén szénája és abrakja elegendő, magának is valami hasznot hajthatna ezen lépés által, mind maga élhessen".76 A takarékos tanács a bormérő helyekkel kapcsolatos kiadásokat nem kerülhette ki, csak mérsékelni tudta. Régi megállapodása volt a karcagi fazekasokkal, hogy azok - városszéli agyagbányájuk, és tűzvédelmi okokból szintén a városon kívül felépített égetőkemencéjük fejében (ún. gyeprontás77 címén) - évente 2700 csuprot készítenek, amik aztán mind a csapszékekben végezték. A fogadóban és a fogadói kocsmában a bort palackokba fejtették, úgy kapták meg a vendégek a rendelés szerint. Ez esetben a tanács mutatkozott engedékenynek, mert a szintén fogyó eszköznek számító palackok után - egy szintén régi megállapodás szerint - térítést fizetett a fogadósnak; Hornyik kérésére évi 10 forintot.78 Méltán volt ilyen megértő és nagyvonalú. A csapszékek - bár a kockázat is megvolt mögöttük - évről 27
