Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: Karcagi csárdák és vendégfogadók a 18-19. században
Az 1805-ben mindössze 23 éves, de mégis ,yén Csárdának" titulált épület állagán nem kell csodálkoznunk. A korabeli vert- vagy vályogból rakott falakat két-három évtized alatt „megette az idő", s még a városbeli középületek is elenyésztek, nemhogy a határban álló csapszékek, amelyek bérlői vagy kocsmárosai a kötelezően megszabott évi felújításokat is gyakorta elhanyagolták. A város azonban jó bevételre tett szert általa és rendszeresen rendbe hozatta. 1830-ban jelentős renovációt kellett végrehajtani, a nyár folyamán a tetőt csináltatták meg, majd a falakat rakatta újra a városgazda.42 A folyamatos működtetését olyan fontosnak tartották, hogy a legelőföld és a csárdás szántóföldje biztosításához még tőkeföldeket is kisajátítottak az 1810-es években, (tulajdonosukat a lényegesen jobb minőségű orgonda-szentmiklósi és ködszállási szántókkal kárpótolták).43 A csaplárosságért juttatott szántót, mint a közös használatú földterület részét 1852-ben elvették, és elosztották a lakosok között, a kocsmárosokat pedig a „fizetésüket legnagyobb részben tett földjeik" elvesztéséért 15 forint fizetésjavítással kárpótolták.44 A tapasztalat azonban azt a régi szokást igazolta, hogy csárda nem maradhat legelő és illetményföld nélkül, mert másfél évtized múlva, 1866-ban ismét 12 hold legelőföldet jegyeztek a „Tibutz csárda" illetményében.45 42 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1830. július 24. 448. és július 27.466. sz. 43 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1817. február 147. sz.; 1830. július 27. 466. sz. Tjkv. 1879. 38. sz. 44 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1852. augusztus 10.1877. sz. A Tibuczi és Karajánosi kocsmárosok kérelme. 45 MNL JNSzML Jk. Kr. ir. Jk. kér. közgy. iratai 1864-1867.1510/1866. Karcag város regale bevételei. Kelt Karcag, 1866. május 28. 46 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. 1818.105. sz. 47 MNL JNSzML Jk. Kr. közgy. ir. (r. sz. 37.) 1864-1867.1510/1866. Kelt Karcag, 1866. május 28. 48 MNL JNSzML Kg. v. ir. Tjkv. (tanácsülések jkve) 1879. június 11. 38. sz. A csárda bérlője ekkor Mezei József nagyváradi lakos. 49 SZŰCS Sándor: A régi Alföld. Karcag-Túrkeve, 2002. 88-93. p. 50 Uo. A Sóút az 1850-es évektől megszűnt országút lenni, a csárdát azonban a kunhegyest út forgalma mellett a környékbeli tanyák lakói is rendszeresen látogatták és ezért hosszú ideig működött még. Többször hallottam híres útszéli betérőként emlegetve, bár rabló vagy betyárhistóriák nem keringtek körülötte. Egyetlen vendégszobája miatt tisztelte vendégfogadónak a hivatalos nyelv, de szállóvendégeiről nem maradt fenn számszerű vagy összegszerű kimutatás. Az 1805-ben megnyitott vendégszobáról később csak egy feljegyzés született: 1818-ban a karcagi Barta Pál a kocsmában „megborosodott" és a csárdás a vendégszobában adott neki helyet, hogy kialudja magát. Miután a csárdásné az ágy alatt elült tyúkot is kihajttatta a szolgálóval, Barta Pál elaludt. Felébredvén vette észre, hogy mámoros álma alatt „62 Frtja a' csizma szára mellől el veszett”^ A régi csárdát az 1866-os regale hirdetményben évi 400 forint bérleti díjért kívánták meghirdetni, ami azt jelenti, hogy a város harmadik legjövedelmezőbb csapszéke volt.47 A városi pénztárnok viszont 1879-ben azt jelentette, hogy az épület romlott, düledező állapotba került, mert a bérlők nem végzik el a szerződésben kikötött javításokat.48 Ennek nyomán emeltek egy új csárdát téglából, de csak kocsmának, mivel a tanyák népe ragaszkodott hozzá. A bérlők igyekeztek városi mintára berendezni azt, s utóbb már annyira „modernizálták", hogy biliárdasztal is állt az ivójában.49 Mindig volt benne vendég, ami 20
