Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)

TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: Karcagi csárdák és vendégfogadók a 18-19. században

Az 1880-as évek elején a határ mellé épített Tíbuczi csárda a város 1883. évi kataszteri térképén

miatt gyűjtőútjaikon olyan határj árók is megfordultak a falai között, mint Györffy István vagy Szűcs Sándor.50

A laponyagon az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet 1938-44 között csapadékmérő állomást működtetett.51

51 Györffy István Nagykun Múzeum Adattára. T. 82. 281.1-4. sz.

52 Hubai Imre (Kunhegyes, sz. 1947) agrármérnök, valamint Kiss Károly nyugdíjas (Karcag, Kacsóh u. 39.) közlése. A csárda utolsó üzemeltetője Tóth Gyula karcagi lakos volt. Az elbontott csárda téglaanyagát Kozma Ferenc berekfürdői lakos vásárolta meg.

Az emlékezet szerint a háború után egy-két évig még lehetett bort inni benne, 1951-től azonban már nem üzemelt. A teljes egészében téglából készült épületet 1952-53 körül bontották le. A hetvenes évek közepén már semmiféle nyoma nem volt.52

Helyét az 1960-as évek elején még elárulta a pincegödör, de a későbbi csatorna- és rizstelep-építési munkák teljesen eltüntették, ahogy a kunhegyesi út egy részét is csatorna nyelte el. Az épület helyén jelenleg vízkormányzó műtárgy található.

Csárdákat, vendégfogadókat a városok peremére is építettek. A fallal vagy egyéb védművel (árokkal, palánkkal etc.)

körülvett

települések esetében a késő estén, kapuzárás után érkezőkre gondoltak ezekkel. A másik szempont nem az úton járók, hanem a városlakók biztonságát szolgálta. A népszerű, sokak által látogatott kocsmákat a közbiztonság, az éjszakai nyugalom biztosítása és a tűzveszély miatt látták szívesebben a városon kívül. Karcagon mindkettőre van példa.

A település nyugati előterében, a madarasi út két oldalán, a házak és a kertek közötti nagy gyepes térségen tartották a 18. századtól kezdve a két napos országos vásárokat.

21