Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)
TANULMÁNYOK - CSEH DÁNIEL: A jászberényi kommunista pártelit összetétele és interakciói az 1950-es években
mert erélyesen fellépni, ezért félrenézett, ha inkriminálható eseményt látott.50 A felvilágosító munka is csak felemás sikereket ért el, mivel a városi pártaktíva-értekezleten és a rendkívüli taggyűléseken a megjelentek nem a tervteljesítésről akartak diskurálni, hanem pl. a szövetkezetből való kilépés vagy a feloszlás kérdését feszegették.51 Egyesek az iparengedélyük visszaadását követelték, mások viszont a ktsz-ek és a kisvállalatok reorganizációját javasolták. A bátorságot egymásba öntötték a felszólalók, a végére már a művezetők is a terv teljesíthetetlenségéről beszéltek.52 Kitapintható, hogy a Nagy-beszéd hatására felvillanni látszott az évek alatt elfojtott vélemény-pluralizmus. Egy ilyen nem jól „előkészített" röpgyűlésen látszott csak meg igazán, milyen sokféle gondolkozású és érdekű ember van valójában egy uniformizálni kívánt mikrokollektívában. Előfordult, hogy egy kuláknak nyilvánított nem rettegve ment be a hivatalba, hanem jogosan kérte a nem-kulákoknak járó beadási könyvet.53 Természetesen ezek a pillanatok 1953-ban még valóban csak pillanatok maradtak, és gyaníthatóan csak 1956 felől közelítve tulajdonítunk nekik jelentőséget, mégis - ha csak korlátozott ideig és mértékben is, de - áttetszővé vált a diktatúra burka, és felsejlett mögötte a társadalom szövevényes struktúrája. 50 Uo. 91. p. 51 Uo. 102. p. 52 Uo. 92. p. 53 Uo. 93. p. 54 Uo. 92. p. 55 Uo. 93. p. 56 CSEH Dániel: Turupulyi László interjú 2012. [nem publikált] A párttagok is különféleképpen értelmezték az új kormányprogramot. A gyorstalpalókon pártműveltséget szerzett egyének igyekeztek történeti és modell-kontextusba helyezni az eseményeket, például volt, aki a lenini NEP-hez hasonlította az intézkedéseket. A téeszcsé-tagokat felvilágosító elvtársak részletesen kifejtették az egyéni gazdálkodás előnyeit, de elfelejtettek szólni a szövetkezeteknek járó - még mindig kiemelkedő - támogatásokról. Ménkű Vendel, a Kossuth Tszcs párttitkára pedig nyíltan hangoztatta kilépési szándékát és a halászati engedély kérelmére vonatkozó terveit. Egyenesen indítványozta, hogy indítsanak ellene pártfegyelmit. A tanácstagok és a hivatal dolgozói komolyan vették az adminisztratív intézkedések, különösen a mértéktelen büntetés-kiszabások eltörlését, amit nehezményeztek is a VB tagjai - jogi korrektséget rosszalló „bürokratikus" kifejezéssel illették a tevékenységüket.54 A párttagok közül is többen voltak, akik az iparengedélyüket kérték vissza. Más párttagok - pl. egy tanácstag is - bírálták a kormányprogramot, mondván, az túl engedékeny a hátralékot felhalmozókkal szemben. Megint mások éltek a fejetlenség adta lehetőséggel, és kivonták magukat a feszített pártmunka alól - ilyen volt például a VB oktatási felelőse is.55 Összességében elmondható a pártvezetés és a társadalom reakciói alapján, hogy Nagy Imre hatással bírt a helyi lakosságra, alakja és az általa meghirdetett kormány program beszüremkedett az emberek mindennapi életvilágába. Az egyéni gazdálkodók közül többen a következő hónapokban vettek új állatokat vagy mezőgazdasági gépeket, fogtak hozzá a szűkös megélhetésük biztosítását meghaladó termelésbe.56 A pártéletben is erjedés követ- 143