Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 33. (Szolnok, 2019)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: „Egy darab Európa a magyar síkság közepén" - A szolnoki Tisza Szálló és Gyógyfürdő megépítésének városfejlesztési aspektusai

összértékben a szálloda bútorainak és felszerelési tárgyainak legyártására. A vármegyei törvényhatóság azonban kifogást emelt a határozat ellen, és egy olyan bizottság létreho­zását kérte a várostól, amely a szakértői vélemények alapján meghatározott keretösszegen belül állapítja meg a bútorok és bútorasztalos munkák kivitelezési technológiáját, és azokat a munkákat, amelyek művészi kivitelt, vagy speciális előállítást nem igényelnek, szolnoki vállalkozókkal végezteti el.109 A vármegyei törvényhatóság elvárásainak megfelelően a városi képviselőtestület meghozta a szükséges határozatokat. A bútorok gyártását azon­ban igyekezett a város felgyorsítani, ugyanis az építő vállalkozó és a műépítész közlése szerint a szálloda és étterem kivitelezési munkálatai 1927. július közepére már olyan mér­tékben előre haladnak, hogy a munkaterületet a belsőépítészek és bútorasztalosok számára át tudják adni. A bútorok leszállításának ideiglenes fedezeteként a város 5 éves rövid le­járatú hitelt vett fel, amelyet „más hasonló városi hitelműveletekkel együtt alkalmas időben és alkalmas feltételek mellett egy megfelelő hosszabb lejáratú kölcsönre fog konvertálni". 1927 őszén a szálloda bútorzatának elkészítésére egyrészt a Lingel Károly és Fiai fővárosi bútorgyár, másrészt a Bohm és Társa cég kapott megbízást.110 109 MNL JNSzML V. 400. Szolnok város képviselő-testületének iratai 9159/1927. kgy. sz. 1927. május 19. 110 MNL JNSzML V. 400. Szolnok város képviselő-testületének iratai 15877/1927. kgy. sz. és 15878/1927. kgy. sz. 1927. szeptember 28. 111 MNL JNSzML V. 400. Szolnok város képviselő-testületének iratai 7220/1927. kgy. sz. 1927. március 30. 112 MNL JNSzML V. 400. Szolnok város képviselő-testületének iratai 11886/1927. kgy. sz. 1927. június 28. 1927. március végén a közgyűlés napirendre tűzte a városi fürdő és szálloda „fehér- és ágynemű szükségletének szállítására beérkezett pályázatok" értékelését. A határidőre beérke­zett 7 pályázat azonban olyan szerteágazó árajánlatokat tartalmazott, hogy a bizottság nem tudta érdemi döntés elé terjeszteni az ügyet. A közgyűlés végül abban maradt, hogy „a szükséglet kellő beszerzésére saját kebeléből egy szűkebbkörű bizottságot küld ki azon utasítással és felhatalmazással, hogy a jelzett üzem megfelelő menetéhez szükséges fehérnemű és ágynemű kész­let 20-25.000 pengő költség kereten belül a pályázó helybeli cégektől legjobb belátása szerint hitel­művelet útján szerezze be". 111 1927. június 28-án - a polgármester távollétében - határozott a közgyűlés a Tisza Szálló szállodai és éttermi üzemének vállalatba adásáról.112 A város közönsége mint az épület tulajdonosa, úgy döntött, hogy nyilvános pályázati eljárás nélkül, az éttermet, valamint a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségeket, lakásokat, leltár szerinti bútorokat és berendezési tárgyakat Westher Rezső szolnoki vállalkozónak 9.600 pengő éves díjért, 10 évi időtartamra bérbe adja. A bérlemény éves díja 3 év próbaidőre szólt, melyet az éttermi bevételek alap­ján újra kellett tárgyalni. A bérlő az általa használt éttermi rész rezsiköltségét is fizetni volt köteles. A szállodai rész üzemeltetését az első 3 évben a város fenn kívánta tartani a maga számára, oly módon, hogy a szálloda kezelésével megbízták az éttermet működtető Westher Rezsőt, aki a szálloda kezeléséért éves szinten 9.600 pengő ellenértéket kapott. A szálloda üzemeltetéséből eredő bevételek a várost illették meg, míg valamennyi szállodá­val kapcsolatos kiadás a várost terhelte, kivéve a szállodai személyzet élelmezése, melyet a bérlő tartozik szolgáltatni. A megállapodás értelmében amennyiben az első évet köve­tően kiderül, hogy a szálloda rentábilisan működik, a szállodai személyzet bérét is a bérlő 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom