Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 32. (Szolnok, 2018)
TANULMÁNYOK - CSEH DÁNIEL: Demokratikus önszerveződés vagy presztalinizáció? - Jászberény az átmenet éveiben (1944-1949) -
fogantak,11 s történelmi küldetésüket hajtották végre, amikor átrendezték a tulajdonviszonyokat,12 kriminalizálták az előző időszak köztisztviselőit, nagytőkéseit. Más megközelítés szerint a szovjet bevonulással megszűnt Magyarország szuverenitása - vagy csak folytatódott a megszállása -, és nem lehet „demokratikus önszerveződésről” beszélni a települési szovjet hadparancsnokságok árnyékában.13 Eszerint a közéleti pluralizmus csak látszólagos, demokratikus díszlet volt, ami nem a hazai kommunisták gyengeségével, jó szándékával, engedékenységével, hanem Sztálin fokozatossági politikájával magyarázható. Az ágensi perspektíva felől közelítve azt láthatjuk, hogy a gazdasági-társadalmi struktúra átalakítása egy durva - katonai és politikai - intervenció14 eredménye volt. A szovjet katonák vagy a politikai agitátorok, hatósági személyek által elkövetett erőszakcselekmények Donáth Ferenc így ír erről indoktrinált eufemizmussal: „A népmozgalom időszaka ez, amikor a dolgozók közvetlenül, saját szerveik útján intézik, alakítják életüket, tisztítják a talajt, [...] Országszerte népi szervek alakulnak: üzemi bizottságok, nemzeti bizottságok, földigénylő bizottságok, termelési bizottságok [...] A népi szervek egy részét a dolgozók hozzák létre, spontán alakulnak, nem a kormány kezdeményezésére. [...] A népmozgalom, amely a dolgozóknak a hatalom közvetlen gyakorlására vonatkozó igényét hordozta, egyenes leszármazottja fél évszázad demokratikus tömegmozgalmainak.” (Kiemelés az eredetiben.) DONÁTH Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945-1947. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1969. 11., 13. p. Orbán Sándor már megkérdőjelezi az önszerveződés dogmáját, de csak, hogy egy huszárvágással a munkásosztály laudációjába kezdhessen. „Avagy ha el is ismerik az agrárforradalom tényét, azt elválasztják a parasztság alapvető tömegeinek cselekvő részvételétől, és úgy tartják, hogy azt helyettük, nekik csinálták. S ebben nemcsak a munkásosztály valóságos vezető szerepének és áldozatvállalásának valaminő eltúlzása játszik közre. [...] Mindezeken túl még azt is őrzi az emlékezet, hogy a parasztság nem kis részének eme átalakulásokkal szemben megnyilvánuló kezdeti tartózkodását nemegyszer »kívülről« jövő kezdeményezés: propaganda vagy éppen kitartó szervezőmunka árán sikerült feloldani és aktivitássá változtatni.” (Kiemelés az eredetiben.). ORBÁN Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon. (Demokratikus és szocialista agrárátalakulás 1945-1961). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1972. 7. p. „»választott« helyi önkormányzatok - legyen szó akár a nemzeti bizottságokról, akár települési igazgatási fórumokról - akkoriban nem léteztek. A nemzeti bizottságok túlnyomó többsége a frontátvonulás után újjászerveződni engedett pártok delegáltjaiból rekrutálódott. [...] »Pártmentességről« azonban sehol sem volt szó. Mi több, Révai József arra ösztönzi kommunista párttársait, hogy leghasználhatóbb nemzeti bizottsági kádereiket kooptáltassák mielőbb a felálló igazgatási szervekbe. Kezdettől bonyodalmas pártalkuk nyomán bízták meg az újjászerveződő közigazgatás tisztségviselőit - jórészt pártdelegáltakból. Vezető tisztségek esetében ez soha nem történhetett a helyi szovjet város-, vagy területparancsnok előzetes jóváhagyása nélkül.”; GYARMATI György: Furcsa cikk vagy furcsa hozzászólás. 2015.; http://www.rubicon.hu/ magyar/oldalak/furcsacikkvagyfurcsahozzaszolas/, letöltés dátuma: 2016. február 7. CSITE András - KOVÁCH Imre: Vidéki történet. In: Hatalom és társadalmi változás. A posztszocializmus vége. Szociológiai tanulmányok. Szerk.: Kovách Imre. Napvilág Kiadó, Budapest, 2002. 223. p. 160
