Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)

Tanulmányok - Farkas Kristóf Vince: A redemptio centenáriuma - Egy különleges ünnep 1845-ben

Az ünnepség eseményeit a Jászkun Kerület 1845. évi jegyzőkönyvének 1168. protokolluma tartalmazza. A jegyzőkönyv szerint a tisztségviselők már az ünnepség végén elhatározták, hogy könyv alakban is megörökítik a különleges eseményt. Valóban így is történt, hiszen a jegyzőkönyv szó szerinti szövege könyv alakban is megjelent. „A ’ szabad Jász-Kún Kerületek' váltságának első százados öröm-ünnepe...” címmel, még 1845-ben Pesten kiadták a Länderer és Heckenast nyomdánál, az ünnepségen kiállított feliratokkal és a részt vett, meghívott vendégek és a Jászkun Kerületi tisztségviselők nevével együtt. Az ünnepen elhangzott verseket szintén önálló kötetben adták ki az alábbi címmel: Örömhangok, mellyeket a' jász 's két kun testvér nemzet’ szabadalmuk kiváltságának százados ünnepe alkalmával zengenek a’ szabad. Jász-Berénybe kebelezett királyi tanoda’ névendékei. ” Tavaszutó 20. 1845. év. Pest. Képek A centenáriumi ünnepségről eddigi ismereteink szerint két nyomtatott kép is készült. Felirataik: „JÁSZ-KUN KERÜLETI EMLÉKKEP(!) 1. Ábrázolja a’ nemes Jász-kun kerület 1845- évi pünkösd hava 20— tartott kiváltsági Százados, és ő Cs. Kir. Örökös Jő(!) Herczegsége JÓZSEF’ mint Jászok’ ’s Kunok’ grófja, és Bírája’ félszázados örömünnepét megelőzött napon d.u. 2 órakor ő Fenségének nádori fő kapitány ’s kir. tanácsos verbói Szluha Imre szónoklata mellett történt ünnepélyes fogadtatását._ Melly után következett a’ székvárosbai díszmenet; a’ három kerületből Saját kapitányaik vezérlete alatt kiállított 300 főnyi dandár sereg elől, a 12 szinte kebelbeli testőr pedig a’ Fens. Nádor hintája mellett lovagolván. CS. KIR . ÖRÖKÖS FŐ HERCZEG JÓZSEF MAGYAR ORSZÁG NÁDORA Ő FENSÉGÉNEK, mély tisztelettel ajánlja. Kiss Bálint a’ szerző, és kiadó.” Forrás: Jász Múzeum 12.20.1. ,,A’ Jász Kun Hármas Kerület váltsága százados ünnepén félszázados gróija s’ bírája hálás tiszteletére emelt győzedelmi kapuk ék oszlopok ’s egyébb ki világitott díszítmények rajz terve. Jász Berény 19. Máj. 1845. Köre metsz Eigner György ágyús altiszt P.A.T.” Forrás: Jász Múzeum Történeti Dokumentációs Tára 12.31.1. Összegzés Az 1845-ös Jászkun Kerületi centenáriumi ünnepség kiváló alkalmat ad a korszak egyik legfontosabb eseményének megismeréséhez. Úgy tűnik, hogy az ünnepséget szinte teljes egészében a nagyhatalmú Szluha Imre főkapitány szervezte és irányította. Erre utal, hogy az ünnepség előtt április 28-án, a főkapitány már mindent pontosan kidolgozott. Elmondta, hogy az ünnepség során milyen elemekből fog állni a rendezvény. Szinte hihetetlen az ünnepség merev és szigorú 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom