Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)

Adattár - Selmeczi László: "Az én embereim színmagyarok, jászok és kunok, nagyszerűen viselkedtek..." Zádor István festőművész I. világháborús naplója

IX. 11. Reggel 6-kor indultunk nagy kerülővel a ljuboviai országúton át, mert a közvetlen út oly meredek, hogy az amúgy is túlerőltetett tüzérlovak nem bírták volna, az út felén azonban szerb gyalogságra bukkantunk s így szintén amúgy sem támogathattuk volna a gyalogságot idejében, visszatértünk reggel elhagyott helyünkre. Útközben embereim egy szerbet fogtak, aki oly erőszakosan viselkedett, hogy agyonlövettem. Éjjel felállított tábori őrseim egyike szintén lőtt agyon egy közeledő embert, ki a felszólítására nem állt meg. Tüzérségünk positióját megjavította. 5-600 lépéssel közelebb állt fel, majd erős tűz alá fogta az ellenséges ütegeket. Közben azonban az ő shrapnelljeik is fütyültek a fejünk fölött s 30-40 lépésre tőlünk csapódtak le, szerencsére nem mindegyik robbant fel. Ma különben egy nagyon izgalmas félórát töltöttem, az alattunk levő völgyben a fák között 6-7 alakot láttam, persze csak távcsővel. Azonnal 12 embert küldtem le avval a paranccsal, hogy fogják el és hozzák fel, a legkisebb ellenállásra pedig azonnal lőjék le valamennyit. Mikor a járőr elment, távcsővel figyeltem, kis idő múlva a szerbek észrevették a járőrt s befutottak a házba, majd úgy vettem ki, hogy 5 asszony és 2 kicsi gyerek futva menekül a közeli erdőbe, egy öreg férfi a házban maradt. Roppant aggódtam értük, hogy a katonáim, akik borzasztó vérszomjasak, s mindent megölnek, ami eléjük kerül, megölik ezt a szegény családot. A járőr közeledtére az öreg szintén távozott, de csak lassan ment s minden második lépésnél megállt, s aggódva figyelt hátra minden neszre. Kis idő múlva két baka kihozta az öreget az erdőből, s bevitték a házba. Izgalmas perceket töltöttem: - nem tudtam, hogy végeznek-e vele, vagy csak házkutatást tartanak. Végre kijöttek, az öregnek össze voltak kötve a kezei s baktatott felfelé. Örültem, hogy élve került ki a házból. Félóra múlva elém állították, egy öreg szerb volt, a padlásán fegyvert találtak, de még tűzköves berozsdásodott puska, amivel lőni egyáltalán nem lehet. Átküldtem szegény öreget a dandárhoz, ott majd kihallgatják és eleresztik. Felhozták az asszonyokat és gyerekeket is, de azokat szabadon bocsátottam.

IX. 12. Délután 6-kor egyedül ülök a sátorban, kint sötét borús idő, egész nap zuhogó eső, alig mozdultam ki a száraz szalmából. Ilyen rossz időben s egyedül egy sötét sátorban egy szál gyertyánál, érthető, ha teljesen hatalmába kerít a honvágy; negyedik napja vagyunk Szerbiában, hogy látszik nem csak betörés lesz, mint eleinte hittük, hanem mégiscsak végleges támadás. Mindig beljebb, beljebb és messzebb otthontól, a postát természetesen hetekig nem kapjuk, s így teljesen el vagyunk zárva a külvilágtól, s előttünk a képzelhető legbizonytalanabb jövő. Úgy hírlik a 16. hadtest sikeresen végezte feladatát, elfoglalta Krupanjt s most arcvonalt változtatva délkeletnek fordul. A tengelyt mi képezzük, akik a jobbszárnyon vagyunk. A tulajdonképpeni fordulópont a Dugó hegy, ahol a 17. népfelkelők, akiknek igen kemény küzdelmük volt, feküsznek, s ahová éppen most indult 2 ágyú innen, hogy őket a két oldalról jövő szerb tüzérségi tűz ellen megvédje. Az út oly rossz, hogy amúgy is fáradt lovaink helyett 40-40 ember húzott egy ágyút. Holnap erős nap lesz, a lefelé kanyarodó II/29 zlj. hátulról támadja a Sokolgradon levő tüzérséget, még mi elölről két oldalról vesszük

251