Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Tanulmányok - Hidán Csaba: Kardok, szablyák - Elmélet és Gyakorlat
A kardok és szablyák legfontosabb része a penge. A penge élével lehet vágni, hegyével pedig szúrni. A keresztvas, a markolat felé a pengék általában megvastagodnak, hiszen az egy sérülékeny része a pengének és ezt a részt pengetőnek nevezzük. A markolatot a markolatvasra vagy a pengetüskére szerelték. A honfoglaló magyarok statikailag a legjobb markolatvasat alakították ki (bár az avaroknál is néha megvan), mert ívesen csatlakozik a pengetőhöz és nem szögletesen. így a törésveszély minimálisra csökken, hiszen a nyíróerők így nem a pengető és a markolatvas találkozásánál fejtik ki maximális hatásukat. Érdekes, hogy a XVI. századtól már szögletesen készülnek a magyar szablyák is. A kardok-szablyák pengéjét erősíti a pengevájat. A pengevájat lehet széles, néha több párhuzamos pengevájat is van, és a fegyver így nem csak statikailag erősebb, hanem könnyebb is. A pengevájatot néha igen tévesen „vércsatornának” nevezik. Ha a harcos „hosszú percekig” tartaná pengéjét megszúrt ellenfele testében, hogy közben „csorogjon a vércsatornában kifelé a vér” igen rosszul tenné. A következő ellenfélnek bőven lenne ideje őt levágni, de nem súlyos szúrás esetében a megsebzett ellenfél is visszavághatna-szúrhatna, amíg támadója fegyverét a testében tartja! A pengét erősítheti a közepén levő merevítőgerinc, vagy a penge fokán végighúzódó húrgerinc. Ha a húrgerinc „T” betű-szerűen szélesedik ki „T” gerincnek is nevezik.4 Mind a pengevájat, mint a különböző merevítőgerincek a hegy közelében vagy véget érnek, vagy a penge középvonalában folytatódnak, hogy lehetővé tegyék a hatékony szúrást. A kardok-szablyák hegye lehet szimmetrikus vagy aszimmetrikus. Bár mindkettővel egyaránt lehet hatékonyan szúrni, valószínű, hogy a fegyvert inkább szúrásra használó vívók többnyire a szimmetrikus hegyű fegyvereket kedvelték, és a vágást előtérbe helyező vívók használták gyakrabban az aszimmetrikus hegyű fegyvereket. A szablyák pengéjének homorú részén a hegy közelében lehet a fokéi. A fokéi elterjedése Álmos és Árpád magyarjaihoz köthető. A magyar szablyák egészen az 1904-es egységesített huszárszablyákig fokéllel készültek. A besenyő, kun, majd mameluk és török szablyáknak szintén van fokéle, de az indo-iráni térségben nem minden szablyának van. Húrgerinces pengéje van az 1904 M. osztrák-magyar egységesített lovassági szablyának. A fokélnél a húrgerinc a penge közepére kerül. CSILLAG Ferenc: Kardok Történelmünkben. Budapest, 1971. 273. kép.; Igen szép kidolgozású fegyver a tápiószelei Blaskovich Múzeum 67. 750. 1-2 leltárszámú XVIII.-XIX. századi török szablyája. A szablya pengéje csupán 3 mm vastag, de a „T” gerinces kialakítás elég stabil tartást biztosít a szúrásnál és a vágásnál egyaránt. HIDÁN Csaba - SZŐLLŐSY Gábor: Fegyver- és lószerszámgyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban. Szentendre, 2008. 37. p. 10
