Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)
TANULMÁNYOK - HERMANN RÓBERT: Perczel Mór második honmentő hadjárata és az első szolnoki ütközet. (1849. január 2.–január 26.)
vasútállomás előtt a 7. (Hardegg) vértesezred ezredesi osztályának két százada állt. Ugyanakkor a 6. vértesezred történetéről szóló munkák határozottan állítják, hogy a Wallmoden-vértesek alezredesi osztálya állt ott. A kérdés - a hadijelentések hiányában - nem dönthető el, de ha négy vértesszázad állt ott, akkor Ottinger - logikusan - aligha gondolhatott támadásra. A szélső jobb szárnyat a lovasüteg másik fele biztosította. A vasútállomást az 5. vadászzászlóalj négy százada védte.24 Már az ütközet megkezdése után érkezett meg vasúton Pestről az 5. lovasüteg. Ennek felét sikerült kirakni, s ezt is a tűzvonalba küldték.25 Az ütközet délután egy óra tájban a városon kívül a tüzérség párbajával kezdődött, s mintegy két-két és fél órán át tartott.26 A cs. kir. tüzérség már akkor tüzelt, amikor a magyarok még távol voltak tőle.27 Ottingemek a beérkezett fél lovasüteggel együtt kilenc lövege volt, a magyaroknak - a cs. kir. források szerint - tizennégy. Ha valóban ennyien voltak, akkor a Hertelendy-hadosztály tüzérségén kívül csupán a Perczel-dandár lövegeinek egy része vett részt a tűzpárbajban. A cs. kir. tüzérség lövedékei azonban nem sok kárt tettek a magyarokban; az ágyúfedezeten lévő 48. honvédzászlóalj egyik katonája szerint vagy átrepültek a fejük fölött, vagy előttük csapódtak be, „két-három ölnyi magasságú bokrot csapva fel a levegőben a szántóföld puha VICTORIN, J. 1879. 319. p.; LÁZÁR Zsigmond ezredes: Operations-Journal des Kürass. Rgmts. Graf Wallmoden-Gimborn No. 6. vom 10-ten Oktober 1848. bis 16. August 1849. (Kecskemét, 1850. febr. 24.) KA AFA Karton 1940. SA. u. J. 1849-13- 17.; Othmar KOVARIK: Chronik des österreichischen sechsten Kürassier-Regiments 1701-1867. Derzeit Dragoner-Regiment Albrecht Prinz von Preussen Nr. 6. Berlin und Leipzig, 1904. II. k. (1848-49-ben 6. Wallmoden vértesezred) 99. p. Ottinger és Lázár adatait kombinálja Alfons Freiherr von WREDE: Geschichte des k. u. k. Mährischen Dragoner-Regimentes Albrecht Prinz von Preussen, Regent des Herzogtumes Braunschweig No. 6. Brünn, 1906. (1848-49-ben 6. Wallmoden vértesezred) 498. p. - DÉKÁNY R. 2004 . 31. p. szerint a vadászok a temetőt védték. (Ő egyébként úgy véli, hogy Ottingemek három gyalogzászlóalj is a rendelkezésére állt.) Az utólagos hadműveleti napló szerint egy gránátos-zászlóalj is érkezett volna, ennek azonban nincs nyoma a forrásokban. HERMANN R. 1995. 125. p.; DÉKÁNY R. 2004. 31. p. szerint két szerelvényen érkeztek segédcsapatok, azonban a magyar tüzérség lövései megrongálták a vagonokat, s így ezeket kirakás nélkül visszairányították. Reichhardt - Német légió főparancsnokága, Törökszentmiklós, 1849. jan. 28. HL 1848- 49. 11/54. (ő két órányi ágyúzást ír); LÁSZLÓ K. 2001. 25. p. Zeisberg vezérőrnagy az ütközetben részt vett cs. kir. tisztek beszámolója alapján déli 12 órára tette az ütközet kezdetét, s délután 3 órára a végét. Zeisberg - Jellacic, Alberti, 1849. jan. 25. délután 5 óra. KA AFA Karton 1954. I. AK. u. J. 1849-1-118e. Fogalmazványa uo. 1849-13. ld. DÉKÁNY R. 2004. 31. p. szerint az összecsapás délelőtt 10-11 között kezdődött, és délután fél kettőkor ért véget. JALOVICS Gy. 1861. 52. p. 92