Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

TANULMÁNYOK - UDOVECZ GYÖRGY: Hatvannyolcas bakák a boldogtalan hadiidőkben

valamint a Sokolikitől keletre és északra lévő orosz állásokat támadja meg. Ezen belül a 7. hadosztály a 68. és a 79. gyalogezredével, valamint a 128. dandárral, összesen 10 és fél zászlóaljjal Byczok irányába támadjon, majd az állások elfoglalása után északra fordulva, a 873-as magassági pontnál sodorja fel az oroszok védelmi vonalát. A március 7-ére virradóra elindult támadás azonban csak itt-ott járt helyi sikerrel. A felderítések során kiderült, hogy az oroszok jelentős erősítést kaptak, tehát a csoport a feladatát teljesítette még úgy is, hogy az előtte lévő állásokat elfoglalnia nem sikerült. Március 9-én hajnalban orosz ellenlökés érte az ezredet, amely állásaiban szívósan kitartott. 12-én a hadosztálytól a 68-asokat, más alakulatokkal együtt, Beniowa- Bukowiec térségébe irányították. Bischitzky Szigfrid ezredes új beosztást kapott, Schnetzer Ferenc ezredes került a 68-asok élére. Március 13-14-én az ezred a hadsereg-parancsnokság tartalékát képezte, majd 19-én ideiglenesen Lieb tábornok csoportjához került, mint csoporttartalék, azzal a paranccsal, hogy 22-én a 873-as magassági pont irányába történő támadásban részt vegyen. Azonban 20-án kora reggel az oroszok támadni kezdtek, mégpedig nemcsak a 33. hadosztály északi szárnyán, ahogyan arra számítottak, hanem egész arcvonalán. Ez megzavarta a 22-ére tervezett saját támadás előkészületeit. Az ejtett foglyok elárulták, hogy az orosz ellenlökést kilenc gyalogezred 25.000 katonája hajtotta végre. 21-én este báró Lütgendorf altábornagy kiadta a 22-ére szóló támadási intézkedését, mely szerint a 68-asoknak Tarnawa körzetéből támadva kellett a 873-as magassági pont-819-es magassági pont vonalában lévő orosz állásokat elfoglalniuk. Az akció támogatására csak 6 hegyi ágyú állt rendelkezésre, valamint a támadás napján délig beérkezett 4-6 tábori ágyú. A 68. ezred három zászlóalja Tarnawa felől a keleti 819-es magassági pont irányában támadott, míg egy zászlóaljat a 873-as magassági pontnál lévő orosz állások ellen vezényeltek. A 68-asok azonban a rendkívül erős elhárító tűzben csak kb. 300 lépésre közelíthették meg az orosz állásokat, támadásuk délben elakadt. A hadsereg-parancsnokság, értesülvén arról, hogy a Przemysíből ezzel egy időben indított kitörés nem sikerült, az erődöt Kusmanek Hermann gyalogsági tábornok feladta. Ennek folytán a hadtest számára elrendelték, hogy a csapatok maradjanak az elfoglalt helyzetükben, a 68-asok pedig kerüljenek vissza Szurmay altábornagy csoportjába Beniowa-Bukowiec körzetében. Március 27-ig viszonylagos nyugalom volt, ám ekkor az V. hadtestet nagy erejű orosz támadás érte. A veszteségek pótlására, a kimerült zászlóaljak felváltására a 14. dandárt, a 68. ezreddel ideiglenesen a 33. hadosztályhoz rendelték. Az ezred ezért 26-án Ligetesre, 27-én Ustrzyki-Wolosate-re menetelt. Ez a szakasz volt talán a legnehezebben megközelíthető része az arcvonalnak. Bár a térképen a Fenyvesvölgy vasútállomásról kiinduló utat „taligaútnak” nevezték, a valóságban a Kiesvölgy-Wolosate közötti útszakasz 218

Next

/
Oldalképek
Tartalom