Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 27. (Szolnok, 2013)

TANULMÁNYOK - FÜLÖP TAMÁS: „Büszke vagyok rá, hogy szegény maradtam akkor, amidőn kötelességemhez képest száz ezreket szereztem a vármegyének.” Küry Albert alispán 1867–1926

A vármegyét magát is nagy károk érték, ennek következtében az adózókra fokozott terhet lesz kénytelen kiróni, azután a reánk következő években a kulturális és humanitárius érdekek istápolására az eddiginél szintén többet kell áldoznia, ezt parancsolják a szociális eszmékkel teli idők. Nincs tehát a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottságnak most arra ereje, hogy egy volt alkalmazottjának rendkívüli segélyeket adhasson. Ezért vagyok kénytelen kérni a nemes lelkű indítványozó javaslatának mellőzését. Érzem és remélem, hogy földi életem fonala rövidesen ketté szakad, ha akkor a tisztelt törvényhatóságnak irántam tanúsított nagylelkűsége szegény családommal szemben meg fog nyilatkozni, azért síromban is hálás leszek, de most életemben, had viseljem azt a szegénységet, testi és lelki szenvedést, mely az én szeretett vármegyém szolgálatában Isten akaratjából - de főként embertársaim vaksága következtében sorsomul jutott. Ha ennek dacára úgy látná a tisztelt törvényhatósági bizottság jónak, hogy a beadott indítványt helyeselje és némű áldozatot hozzon, úgy kérem jutassa adományát nálam szerencsétlenebbeknek: a hadi árváknak és saját hibájokon kívül Ínségbe jutó fizikai - munkás - testvéreimnek. Mély tisztelettel vagyok a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottságnak Szolnokon, 1919. október 14-én hálás szolgája Küry Albert nyug. alispán Forrás: MNL JNSZML Alispáni iratok 5598/1920. 206

Next

/
Oldalképek
Tartalom