Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 26. (Szolnok, 2011)

TANULMÁNYOK - SELMECZI LÁSZLÓ: A Jászság betelepedése és kialakulása

filiszteusokra hagyta szentkozmadamjáni és négyszállási birtokrészeit, valamint újfalui, jákóhalmi és kürti öröklött birtokait.435 Gyárfás úgy vélte, hogy Lászlót és Bálintot azért nevezték újfalusinak, mert azt a birtokot „nem mint jászszállást, hanem mint adományos jószágot” bírták, s mivel Újfalu helynév a Jászságban nem fordul elő, a települést azzal a /Nád/Ujfaluval vélte azonosítani, amely Heves megye Nógrád felőli határszélén feküdt.436 * Újfalu lokalizálásával kapcsolatban, Gyárfásra hivatkozva, legutóbb Langó Péter tett immár határozott megjegyzést. A következőket írta: „Kürthöz hasonlóan a Kompolth család birtoka volt a Heves megyei Újfalu, a mai Nádújfalu is.”.437 Azonban semmiféle kommentárt nem fűzött állításához. Pedig illett volna megmagyaráznia, hogy miért éppen a Mátraterenye mellett fekvő Nádújfalu (amely 1426-ban az Iványi család birtoka438 volna éppen azon Újfalu, amely Négyszállási Kompolt utolsó élő férfiági leszármazottjának a jászsági Jákóhalma és Kürt mellett 1449-ben örökségi falubirtoka volt. Hacsak nem amiatt, hogy Heves megye területéről ez az egyetlen Újfalu, amelyre a XV. századból írásos adattal rendelkezünk. De ha ez az Újfalu 1426-ban még az Iványi család birtoka volt, azt is tudnunk kellene, hogy 23 évvel később, hogyan lehetett Kompolt László örökségi falubirtoka? Mint már említettük, Négyszállási Kompolt utolsó férfi leszármazottja négyszállási és kozmadamjánszállási birtokrészek (porciones suas possessionarias) mellett Újfalu, Jákóhalma és Kürt falutelepülés (possessions suas hereditarias) birtokosa volt. Azt is tudjuk, illetve nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy Négy szálláson, Kozmadamjánszállásán, Jákóhalmán és Kürtön nem magyar nemesi jogon volt birtokos, hanem azon feltételek, mód és szolgálatok mellett, melyek szerint más nemes jászok ily nemesi jószágokat a GYÁRFÁS I. 1883. 621-622. p. GYÁRFÁS I. 1883. 244. p.; Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyéknek leírása, (szerk. Montedegoi Albert Ferencz) Eger, 1868. 95, 99. p. Nádújfalu ma Mátraterenye néven (1984-ben Homokterenyével és Mátranovákkal egyesítve) nagyközség Nógrád megyében. LANGÓ P. 2005. 380. p.; LANGÓ P. 2006. 88. p. Amikor az oklevelekben Nádújfalu Wyfalu névalakban megjelenik, már a szétoszlott Aba nemzetség Bodon ágáé. 1331-ben Pál országbíró a hűtlenség bűnébe esett Bodon fia Demeter és Verpeléti Nagy Leustack birtokait: Burát, Boconádot, Újfalut és Sírok várát együttesen Aba nembeli Miklós fia Cheley ellenében Csenyk cseh vitéznek ítélte oda. 1426-ban az Iványi család birtoka Füzes, Szuha és Iváni helységekkel együtt. A XVI. századi összeírások egy lakott portával adózónak minősítik. 1554-től mintegy hetven éven át puszta. Hevesvármegyei ismertető és adattár. (Főszerk.: Ladányi Miksa) Bp. 1936. 238-239. p.; SOÓS I. 1985. 209. p. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom