Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
ADATTÁR - CSEH GÉZA: I. világháborús haditettleírások Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Vitézi Székének iratanyagában
kellett állnunk, mert oly erős gépfegyvertűz fogadott bennünket, hogy előnyomulni nagyobb, igazán számottevő veszteség nélkül nem lehetett. Én voltam a század jobb szárny-szakaszának a parancsnoka. Sebesültjeim, s halottam lövéseiből megállapítottam, hogy az ellenség elég magasan lő, amennyiben a nagyobb emberek leginkább a fejükön sebesültek [meg], vagy kaptak halálos fejlövést. A szomszéd század eddig se tudható okból megzavarodott s felbomlott sorokban próbált az erdőcske mélyébe menekülni. Én azonban megállítám a társaságot s bár nehezen, de bevontam őket az én rajvonalamba. Századom nem mozdult előre. Ezredem jobb szárnyát visszanyomta az orosz Kevés gondolkozni való idő volt. Tudtam, hogyha sokáig még az erdő szélén maradok, az orosz ágyúval fog onnan kivetni. Ezt nem várhattam be, ezért szakaszomat, amely elég szép számú volt a szomszéd századdal, egyenként való futással kivittem az erdő széléről s mikor utolsónak én is elhagytam az erdőt, megkezdte azt lőni az orosz nagy, nehéz gránátokkal. A kivonulást veszteség nélkül tettem meg. Beástuk magunkat közel az ellenséghez. Természetesen folytonos gépfegyver tűzben. Itt töltöttük a napot, nem tudva, hogy tőlünk jobbra, balra mi történik, mert telefonistáink elestek. A szomszéd századdal sem volt meg a kellő összeköttetés. Este mégis valahogyan kézről kézre adott írásbeli parancsot kaptunk, hogy az est beálltával fel kell menni az orosz álláshoz egész rohamtávolságig. Alkonyodott. Mieink részéről pergőtűz, majd rohamjelre kiugráltunk kis fedezékeinkből s csúszva-mászva nagy áldozatok árán feljutottunk szakaszommal a muszka drótakadályig. Ott hangtalanul fejbedőtve vártuk a parancsbeli 2 órát, mikor rohamozni számítottunk. A drót előtti állásunkból azonnal kerestem az összeköttetést, először századommal balra, majd jobbra s egy árva lelket sem találtam. Mit tehettem mást, visszavonultam, s akkor tudtam meg, hogy csak én tudtam szakaszommal feljutni a rohamtávolságig. A sikertelenség miatt a roham lefúvatott. Ekkor kaptam az I. oszt. ezüst vitézségi érmet. Karcag, 1924. december 23. vitéz Nagy László ” 519
