Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

ADATTÁR - CSEH GÉZA: I. világháborús haditettleírások Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Vitézi Székének iratanyagában

vitéz Nagy László hadifogságban végzett munkája, mely szerepet játszott vitézzé avatásában

„A harctéren első vonalakban küzdő magyar katonának a tapasztalás szerint halál, sebesülés, hadifogságba jutás volt szereplésének vége. Ez utóbbiban részesültem. 1916. július 21-én kerültem hadifogságba. Tobolszk, Habarovszk, Petropavlovszk, Nikolszk-Usszuriszk városokban töltöttem 56 hónapot. Hadifogságom első percétől arra a nagy dologra határoztam el magam, hogy szerencsétlen hadifogoly társaimnak szolgálatába állok s amennyire szerény és gyenge tehetségem s erőm megengedi, segítségükre leszek. Hogy így cselekedtem, mutatja, illetve bizonyítja a mellékelt bizonyítvány. Lelkemnek e hő vágya leginkább Nikolszk-Usszuriszkban teljesedett be. Története a következő:

A nikolszk-usszuriszki vasútállomáson 1919 őszén hosszabb ideig egy cseh ezred vesztegelt. A vlagyivosztoki cseh főparancsnokság tudva a csehek erkölcsi züllését, romlását, hogy egy kissé azon javítson, arra kérte az Amerikai Keresztyény Ifjúsági Egyesület vlagyivosztoki kirendeltségét, hogy küldjön egy titkárt a lelki munkára a mi állomásunkon veszteglő csehekhez. A főtitkárság szíves készséggel tett eleget a kérésnek s egy lelkész titkárt küldött a csehekhez keresztyény munkára. A titkár az állomás területén egy jól berendezett vasúti kocsiban lakott. Itt találkozott munkára kirendelt magyar hadifoglyokkal, kiktől értesült a táborban lévő nagy-nagy nyomorúságról. Mint lelkész, indítva érezte magát, hogy a nyomortanyát meglátogassa, ami a muszka ellenzésének dacára sikerült. A látogatás mindenre kiterjedt. A sok közül különösebben az ragadta meg a lelkész figyelmét, hogy a táborban áldásosán működött a Magyar Protestáns Hadifoglyok Egyházközössége. Ez áldásos intézmény mindenben a hadifoglyok ügyét szolgálta. Sok olyan dolgot ki tudott járni az orosznál, melyet talán mással szemben nem teljesített volna. Az egyházközség prédikátora, Szabó Mózes székely református tanító volt, majd az ő hazautazása után e sorok írója. A látogatás mély benyomást tett a lelkészre, úgy hogy a látogatás után az egyház prédikátorát, Szőnyi Sándor főgimnáziumi tanárt és engem, ki más táborban szintén tartottam istentiszteletet s mint kántor is szerepeltem, magához hivatott megbeszélésre, tulajdonképpen ismerkedésre. Kérésének eleget tettünk s kijártunk hozzá hetenként kétszer. Látogatásunknak nagyon üdvös haszna lett, mert ő megismert minket, magyarokat. Ugyanis bevallotta, hogy rólunk egyáltalán semmit sem tudott. Megismert bennünket, hogy mi épp oly kultúrnép vagyunk, mint az amerikai, sőt többek. Kellemesen lepte meg később, hogy a magyar tisztek között nagyon kevés, aki egy nyelven, az anyanyelvén kívül más nyelvet ne értene. Szívesen kötött hát velünk barátságot. E barátság később olyan gyümölcsöt termett a hadifoglyok számára, mely nélkül nem jutottunk volna haza. Az ő buzdítására

520