Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: „Nehogy a reakció idejében észrevegye”. Az 1947-es választási csalássorozat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
jegyzőkönyvezett esetekkel összevetve száz százalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy csalással leadott szavazat. A fennmaradó, bizonytalan besorolású 907, avagy eddig elő nem került 490-507 szavazat között is szép számmal akadhatnak hamis szavazatok, ahogy természetesen szabályosak is. Utóbbiak csoportjába tartoznak például azok, akik kórházi kezelés miatt tartózkodtak távol otthonuktól. Megint mások Budapesten dolgoztak és csak a szavazás idejére utaztak haza szülővárosukba, szülőfalujukba, jellemzően a Jászság területére. Valamint a félezer, eddig még meg nem talált kékcédulás szavazat között is lehetnek bizottsági tagok, vagy épp hazatért hadifoglyok által leadott, vagy más okból szabályosnak tekinthető szavazatok, hiszen a névjegyzékkivonatokban megmutatkozó hiány jellemzően egy-egy szavazókor valamennyi névjegyzékkivonatának hiányából ered, nem pedig egyes kékcédulák eltűnéséből. Mindezt figyelembe véve és kellően mérlegelve, egyúttal feltételezve, hogy a bizonytalan besorolású, vagy elő nem került szavazatok döntő többsége mégis hamis szavazat, egyértelműen kijelenthető, hogy a hamis szavazatok száma még így sem lehet több Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, mint a Péter Gábor által jelentett 1.600. A Farkas Mihály által tervbe vett 9.840 hamis szavazat pedig egyszerűen irreális feltételezésnek nevezhető, hiszen ehhez háromszor annyi kékcédulás szavazatot kellett volna csalással leadni, mint amennyit a szabályos szavazatokkal együtt (!) összesen regisztráltak a szavazókörökben. A fenti adatokat a 3. táblázatban foglalom össze: 3. táblázat: A névjegyzékkivonatokkal leadott szavazatok megoszlása Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Besorolás Darabszám %-os arány 3.246-on belül %-os arány a fellelt 2.739-en belül Bizottsági tag, pártbizalmi 1.025 31,57 37,42 Szolgálatot teljesítő rendőr 33 1,02 1,20 Hazatért hadifogoly 282 8,69 10,30 Helyben leadott 238 7,33 8,69 Biztosan hamis 254 7,83 9,27 Bizonytalan besorolású 907 27,94 33,12 Eddig fel nem lelt (490) 507 15,62Összesen (3.229) 3.246 100 100 458