Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)

TANULMÁNYOK - PAPP IZABELLA: Egy görög származású országgyűlési képviselő Túrkevén 1849-ben

tudása mellé eléggé összeférhetetlen természet párosult, s emiatt meglehetős szegénységben, falusi plébánosként halt meg.118 A harmadik gyermek Ágnes, Aurél születése után 17 évvel, 1884. július 1-jén született.119 Apját nem is ismerhette, hiszen Pompéry János ez év szeptember 28-án meghalt. Özvegye Vecsey Teréz szerény nyugdíjából nevelte, s Aurél teológus pályája miatt 1896-ban ő is és Ágnes is a katolikus hitre tért át.120 Pompéry Ágnes Simkó Béla mérnökhöz ment feleségül, s mivel a családi hagyományokat őrizni kívánta, s mert fiú utód nem volt, férjével felvetette a Pompéry nevet. Bár Simkó Béla ezt nem használta, de fia, Pompéry Judit édesapja azonban már ezt a nevet viselte. Ez a családi hagyomány napjainkban tovább öröklődik, hiszen Judit lánya Zsófia ma szintén a Pompéry nevet viseli. Pompéry János dédunokája Pompéry Judit Berlinben él, és dédapjától több szellemi örökséget is magáénak mondhat. Kiváló íráskészségét internetes folyóiratok szerkesztőjeként, illetve szerzőjeként hasznosítja.121 Műemlék jellegű otthonukban pedig élénk társasági élet folyik. Az általa létrehozott Berlini Szalon a Németországba látogató magyar írók, költők, művészek, fontos találkozóhelye több mint két évtizede.122 Talán a fentiekből is érzékelhető, hogy Túrkeve 1849-es országgyűlési képviselőjének pályája egy mozgalmas, fordulatokban gazdag, szokványosnak nem mondható életút, melynek e vázlatos pályaképben csupán néhány főbb állomását próbáltuk szemléltetni. Az általa írott és róla szóló gazdag forrásanyag ismeretében azonban lehetőséget látunk egy átfogó monográfia elkészítésére, ami a személyes vonatkozásokon túl sajátos nézőpontból készült, színes és emberközeli képet adhat a 19. századi irodalmi és színházi életről, az újságírásról, s emellett a korabeli politikai viszonyokról is. Ugyancsak további kutatások eredménye lehet a jászkunokhoz fűződő kapcsolat részleteinek feltárása. Pompéry Judit készülő családtörténetének részlete. Kivonat másolata a budapesti ev. ref. egyház 1884. évi keresztelési anyakönyvéből. 475. sorsz. Pompéry Judit családi irataiból. Kivonat a budapesti ev. ref. egyház keresztelési anyakönyvének 475. sz. utólagos bejegyzése: „Nagyságos özv. Pompéry Jánosné született Vecsey Terézia és vele ugyanakkor leánya Pompéry Ágnes úrleány 1889-ik évi december 8-án az ev. ref. vallásról a római kath. vallásra megtért. ” .Pompéry Judit családi irataiból. Pl.: Berlin felett az ég . www .berlini-szalon, de 122 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom