Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 25. (Szolnok, 2010)
TANULMÁNYOK - PAPP IZABELLA: Egy görög származású országgyűlési képviselő Túrkevén 1849-ben
magyar királyi szabadalmi bíróság alelnökévé, 1922-ben pedig elnökévé nevezte ki.113 1926-ban 70. születésnapján a Magyar Hites Szabadalmi Ügyvivők Testületé köszöntötte. 1928-ban vonult nyugdíjba, s ez alkalomból Horthy Miklós kormányzótól munkája elismeréséül a II. osztályú Magyar Érdemkeresztet kapta.114 Felesége Mezey Jolán volt. Pompéry Elemér katolikus vallású volt, s a Pompéry Judittól kapott dokumentumok szerint szabadkőműves, a Demokrata páholyban 1894-ben „mesteri fokra emeltetett.”A tehetséges és sokoldalú Pompéry Elemér európai hírű bélyeggyűjtemény tulajdonosa is volt. Pompéry János második felesége a nála 20 évvel fiatalabb Vecsey Teréz volt, akit dédunokája Pompéry Judit így jellemez: „Vecsey Teréz különben a nyársat nyelt, egyenes tartású, komoly és szigorú elveket valló, egyben segítőkész, emberi tartással, magas etikai normákkal és vasakarattal rendelkező nagyasszony. A századforduló fényképein mindig feketében látjuk, hófehér haján főkötő, szálfaegyenes derékkal és mosolytalanul ül.[...j Sokáig élt, mindvégig egészségesen, mozgékonyán, kora politikai, technikai újdonságai iránti állandó érdeklődéssel. 90 éves korában pl. még megnézte a mezőgazdasági világkiállítást apámmal, az akkor 12 éves egyetlen unokájával. A kombájnok nagyon felkeltették az érdeklődését. Halála előtt nem sokkal kimeszeltette a családi kriptát, hogy rendezett körülmények közé temessék. 91 éves korában egy téli vasárnapi mise után Duna parti séta közben szerzett meghűlése fajult tüdőgyulladássá, amely gyorsan elvitte. ”.115 Pompéry János és Vecsey Terézia közös gyermeke Aurél 1868. február 2-án született.116 A katonai pályát választotta, később azonban - áttérve a katolikus vallásra - teológiai tanulmányokat folytatott. 1892-ben szentelték pappá, két évvel később pedig teológiai doktor lett.117 Diplomamunkájában azt vizsgálta, hogy irányzatos volt-e a katolikus történetírás a 16-18. században. 1918-ban a kultusztárca vallásügyi államtitkára volt, amiért később letartóztatták és halálra ítélték. A börtönben is az egyházi birtokok felosztása mellett agitált, ami Pompéry Judit szerint annyira abszurdnak tűnt, hogy nem végezték ki, hanem mint beszámíthatatlant, kiengedték a börtönből. Rendkívüli műveltsége és 113 Uo. 73.487/1921. sz. és Uo. 79055/1922. XIX. sz. küldött másolat. Pompéry Judit közlése és az általa 114 Uo. S. 044/ 1928. Ein. sz. 115 Pompéry Judit készülő családtörténetének részlete. 116 Lelkészi bizonyítvány másolata. Budapest, 1878. irataiból. február 4. Pompéry Judit családi 117 SZINNYEI J. 1905. 1378. p 236