Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 24. (Szolnok, 2009)
TANULMÁNYOK - ELEK GYÖRGY: A Karajános-gáttól a hortobágyi vasúti hídig (Tájtörténeti áttekintés)
A törvényhatóságok és a földesurak tehát már a 18. században végeztettek kisebb szabályozási munkálatokat. (Ezek országos méretű megszaporodását jelzi, hogy 1807-ben megalkották a XVII. törvénycikket „a magánosok költségén létesítendő vízmüvekről”.) Az ilyen munkálatokat, a megyék közötti kapcsolattartás vagy a vitás esetek elbírálására a Helytartótanács által kinevezett, a Vízi és Építészeti Főigazgatósággal kapcsolatot tartó királyi biztosok felügyelték. A Tisza és a Körös-vidék királyi biztosa 1802-től br. Vay Miklós tábornok, képzett hadmérnök lett, s egészen haláláig, 1824-ig ellátta ezt a feladatot. Vay Miklós irányítása alatt több, jelentősnek mondható eredmény és elképzelés született,73 ám 1817-ben egy Gyulán tartott gyűlésen a meghívott mérnökök és a megyék képviselői megállapították és kimondották, hogy a probléma megoldása „az érintett folyók mindegyikén elvégzett, összehangolt munkálatokkal, vagyis a Körösök, a Berettyó és a Hortobágy együttes szabályozásával lehetséges. ” Ennek végrehajtásához pedig a terület felmérése, vízrajzi térképének elkészítése szükséges.74 Az utóbbi munkát, és a térség vízrajzi leírását 1818-1824 között Huszár Mátyás (1778-1843) mérnök végezte el, s a Tiszántúl szabályozásának a tervét is elkészítette. A vízi munkálatok kormánybiztosává 1828-ban gr. Zichy Ferencet nevezték ki. Az új kormánybiztos a megyék képviselőivel és szakembereivel a következő év nyarán bejárta a Tisza, a Berettyó és a Körösök vidékét. Az ezt követően összeállított legfontosabb teendők között is helyet kapott és megerősítést nyert a Hortobágy, az Árkus és a Kadarcs elzárásának fontossága, ami már Vay Miklós és Huszár javaslataiban is szerepelt.75 Ennek szükségességét a Berettyó- szabályozásával kapcsolatban, de a Karcagot és Túrkevét fenyegető veszély elhárítására nézve is, az 1829. augusztus 4-én tartott Nagykun kerületi gyűlés szintén megerősítette.76 Az 1829. szeptember 1-jén Váradolasziban tartott gyűlésen elfogadták a vízrendezéssel kapcsolatos terveket, köztük a Hortobágy elzárását és a Berettyó érintett szakaszának kitisztítását Kisújszállás határában. A tervek kivitelezését előbb az 1830. évi nagy árvíz akadályozta, majd Szabolcs megye hiúsította meg a Hortobágy-fok tiszadobi elzárását. 1833-ban Heves megye vonta kétségbe a váradolaszi határozatokat, Békés megye pedig, azzal az indokkal, hogy nincsen rendes térképe, el sem kezdte a munkákat a Berettyón.77 73 Vay kormánybiztos munkálkodása sok-sok akadályba ütközött. Haladatlan voltát mutatja, hogy egyik bírálója szerint Békés megyében egy „kávéskanállal” sem lett kevesebb a víz. In: DÓKA K. 1997. 74 DÓKA K. 1997.58-59., valamint JNSZML JKK lt. Fasc. 3. No. 835. Kelemen János szeghalmi földbirtokos levele. Kelt, Pozsony, 1844. márc. 9. 75 DÓKÁK. 1997. 68-72. p. 76 JNSZML JKK lt. Fasc. 3. 835. A mérnöki megállapítás szerint „... a Berettyó vize és annak Sárrété, úgy az árvizei is Hortobágytól eredő árvizekkel a legszorosabb egybeköttetésbe vannak, a' Berettyót ... külömben nem lehetne regulázni. ” 77 DÓKÁK. 1997. 108. p. 74
