Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

TANULMÁNYOK - Elek György: A Gergely-halomtól a Karajános-gátig – Tájtörténeti áttekintés. II. rész / 9. o.

új létesítmény helyét közelebb, mindössze 84 ölnyire, 160 méternyire tették a kunhegyesi határhoz. Kunhegyes ismét (és azonnal) levélben protestált. A kifogások ugyanazok voltak: 1. a csárdának nincsen elég legelője, ezért 2. a közelebb eső kunhegyesi kaszálókat és az errefelé levő tanyaföldeket nem lehet majd megőrizni a kártételtől. A 3. pontban az 1782. évi esetre hivatkozva kérték a határozat felülbírálását és a csárda más helyre építését. A karcagi elöljárók véleménye szerint viszont az építkezéstől elállni nem lehet, mert például az új létesítmény nem csak „a' Kunhegyes felől Kardszagra jövő Ország Úttyán járó utasoknak, hanem azoknak is a' kik Madaras és Abád felől Kis Újszállás és Kenderes felé utaznak" is igen hasznos lesz. (Erről a második útról a későbbiekben lesz szó.) Másrészt pedig a csárdához tágas legelőt szándékoznak adni és a csárdás földilletményét is itt fogják kimérni. Nem kell tehát félni a vigyázatlanságtól. A csárda és a fogadó fel is épült, a kunhegyesiek „kedvetlenül" fogadták, de mindössze azt kérték, hogy a karcagi elöljáróság „annyi messzeségre, a' mennyire a' Tiboczi Pascuum (legelő E.Gy.) a' Kunhegyesi Határ mentében kiterjed, a' Kunhegyesi részt, vagy is a' Határ mentét árkoltassafel, hogy az utasok Jószágai azon által ne mehessenek... "

42 A „Vén Csárdá"-nak titulált, igazából azonban csak 23 éves épület állagán nem kell csodálkoznunk. A korabeli vert vagy vályog falakat két három évtized alatt „megette az idő", s ennyi idő alatt még a városbeli középületek is elenyésztek, nemhogy a határban álló csapszékek, amelyek bérlői vagy kocsmárosai a kötelezően megszabott évi felújításokat is gyakorta elhanyagolták. A város viszont jó bevételt látott benne, rendszeresen rendbe hozatta, sőt az 1817-es években a csárda legelő- és szántóföldje biztosítására még errefelé eső tőkeföldeket is „kisajátítottak", s a tulajdonosoknak cserébe lényegesen jobb, orgondaszentmiklósi vagy ködszállási szántót juttattak.

43 A csapiárossággal járó földeket 1852-ben elosztották a lakosok között,de a kocsmarosokat „fizetéseket legnagyobb részben tett földjeik" elvesztéséért, 15 forint fizetésjavítással kárpótolták.

44 A Tíbuci csárda az út csökkenő forgalma mellett is hosszú ideig működött még. Többször is hallottam híres útszéli betérőnek emlegetni, bár rabló vagy betyárhistóriák nem keringtek körülötte. A tanyák népe ragaszkodott hozzá, s gyűjtőútjaikon olyan vendégek is megfordultak a falai között, mint SZML Karcag v. It. Tjkv. 1805. június 10. 318. sz. és 1805. szeptember 16. 430. sz. SZML Karcag v. It. Tjkv. 1817. február 147. sz.; 1830. július 27. 466. sz. Tanácsülési jkv. 1879. 38. sz. SZML Karcag v. It. Tjkv. 1852. augusztus 10. 1877. sz. A tibuci és karajánosi kocsmárosok kérelme. 20