Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)
TANULMÁNYOK - Fülöp Tamás: A „Karcagi precedens.” Szolnok megye rizstermelő szövetkezeteinek megmozdulása az 1956-os forradalom időszakában / 245. o.
minisztertanács szeptember közepi döntése lehetővé tette a havi, sőt heti pénzbeli munkaegység-előleg fizetését, s 1953. szeptember l-jétől 1 holdra növelték a téesztagok háztáji földjének felső határát. 50 A parasztgazdaságok termelési kedvét kívánták fokozni az igénybe vehető földhaszonbérlet 25 holdra növelésével, a szerződéses termeltetés fejlesztésével, valamint annak a lehetőségnek a biztosításával, hogy a gazdálkodók az ún. állami tartalék földekből visszaigényelhették az 1951 augusztusa után felajánlott vagy elhagyott, de az állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek át nem adott, s be nem tagosított földterületeket. 51 A kollektív gazdaságokat érintő intézkedések közül mégis az a rendelet vált a legjelentősebbé, amely lehetővé tette a téesztagok szövetkezetből való kilépését, sőt a tagság kétharmadának támogatása esetén a termelőszövetkezetet ősszel akár fel is lehetett oszlatni. S bár a Nagy Imre-kormány megpróbálta számos adminisztratív eszközzel a tagok tömeges kilépését megakadályozni (a kilépő tagok nem eredeti földjeiket kaphatták vissza, a téeszt elhagyóknak vállalniuk kellett a termelőszövetkezet adósságainak rájuk eső részét, az egyéni gazdálkodáshoz visszatérőket megfosztották a közösnek járó beszolgáltatási- és egyéb kedvezményektől, a téesz feloszlatásának módját szigorúan szabályozták), 1953 végén a termelőszövetkezetek felbomlása mégis felgyorsult. Az elmúlt négy esztendő agrárpolitikája és a termelőszövetkezetek gazdasági problémái úgy tűnt, nem győzték meg a magyar parasztságot a kollektivizálás előnyeiről. A Szolnok megyei téeszek és téeszcsék mozgalmi adatait vizsgálva megállapítható, hogy 1953 végén a megyében viszonylag kevés téesz, vagy téeszcsé bomlott fel: 1952. december 31-én, a megye területén összesen 302 mezőgazdasági termelőszövetkezet és termelőszövetkezeti csoport működött, ezek száma egy évvel később 288-ra csökkent, 1954 végére pedig ismét 294-re emelkedett. 52 A megyében működő termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok által művelt terület nagysága 1953-54 folyamán szintén csökkenést mutatott. A kollektív gazdaságok összes területe 1952. december 31-én 282.967 kat. holdat tett ki, míg 1953 végére ez a mennyiség 271.665 kat. holdra csökkent, majd 1954 végéig 264.848 kat. holdra apadt, s ismételt területnöPETŐ - SZAKÁCS, 1985. 252-253. p. PETŐ - SZAKÁCS, 1985. 254. p. Szolnok megye statisztikai évkönyve, 1952-1955. 218. p. 258