Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 22. (Szolnok, 2007)

TANULMÁNYOK - Elek György: A Gergely-halomtól a Karajános-gátig – Tájtörténeti áttekintés. II. rész / 9. o.

debreceni országút általában, a vasútvonalak megépülte után jócskán vesztett jelentőségéből, bár még hosszú ideig jókora helyi forgalmat bonyolított le, kövesúttá fejlesztésére ma is lenne igény, de az erre irányuló kísérletek egyelőre sikertelenek. A Tibuci csárda és környéke Igaz, a karcagi elöljárók nem ismerték el, de a régi országút bizony a szántóföldeket elhagyva, még a karcagi oldalon is, jó darabon legelőnek és kaszálónak használt, sőt vízállásos térségen haladt. Kunhegyesnek tartva ugyanis előbb a „Bikás fertő"-t, azon túl a Tibucz laponyagot érte el. A csárda helyétől távolabb, dél felé, valószínűleg a tibuci föld (mostanában KisTíbucnak is emlegetik) peremén (a Kenderesi és a Széleskertközi út között) található a Tibuc-halom. A Bikás fertő tájéka már 1752-ben is vizsgálódás tárgyát képezte. A kunhegyesiek ugyanis azt akarták bizonyítani, hogy az általuk megváltott kolbászi határ egy kiszögellésben, a „Kardszagi út"-hoz közeli „Bikás nevű Förtő" partján találkozott a bócsai határral. A vizsgálat a határt ugyan nem változtatta meg, de a pásztorságot viselt emberek közül többen emlékeztek a „Bikás Kút"-ra, ahol marhát, juhot gyakran itattak. A gazdák pedig, mint kiváló szénát adó területet ismerték, s még Rakamazon laktukban is emlegették.

29 Kolbászi föld volt, de Karcaghoz származott, mert a 17-18. század fordulóján, „nem lakván senki is sem Kun hegyesen, sem Madarason, Kardszagh bírta Kolbászt." A határjelet 1752-ben nem találták. Ezt a tanúk azzal indokolták, hogy „a' Kardszagiak szántással élték ezen Förtő tájékát" és a határdombocska „elszántódott". A Bikás egy részét még a 18. században kiosztották, de a jegyzőkönyvek, mint gyenge minőségű „székes" földet emlegetik.

30 A Bikástól lejjebb, a kunhegyesi határ felé eső Tibucz-laponyagon volt valamikor a kolbász-bócsai határ, de az 1752-ben megkérdett tanúk is csak SZML Kunmadaras v. It. 119. sz. In. 5. 1752. június 18. Ketten is vallották, hogy a határ nem a „Tibocz Laponyagon", hanem beljebb, a Bikás-fertő felé volt egy Kerek-fertő nevű hely, ott volt a határjel, vagyis ott találkozott a kolbászi és a bócsai határ - és feltételezem a karcagi -, hajói emlékeztek a tanúk. Ld. még Karcag v. lt. Tört. okm. II. 3. sz. Rakamazon emlegette egy atyafi, hogy ott „... tsak nem tapasztalok olly hasznos fiivet, mint a' Kolbászi Bikáson kaszáltam." Máskor a városba forduló szénásszekérről dicsekedtek a gazdák, hogy a szénát a Bikás kút tájékán kaszálták. A Tibuc-halomról ld. TÓTH A, 1988. 369. p. SZML Karcag v. lt. Tjkv. 1810-ben (39. sz.) és 1817-ben (48. sz.) is Bikáson lévő „Székes földek" eladásáról esik szó. 17