Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

TANULMÁNYOK - Tomkó Viktor:Török közigazgatás Magyarországon: A szolnoki szandzsákbégek története II. / 9. o.

Borítékon: Az tekintetes és nags (nagyságos) Somlyói Báthory Zsigmondnak Erdély országa fejedelem vajdának nekem fiam Uramnak adassék ez levél 2. Oszmán szolnoki szandzsákbég levele az erdélyi kancellárnak. 168 Szolnok, 1594. július 29. 169 Tekintetes és n: (nagyságos) úr köszönetem után hozzám illendő tisztességes minden dolgok szolgálatomat és jóakaratomat ajánlom mint jó fiam uramnak továbbá mint hűen nk (nagyságodnak) és az országnak minden jóakarója az fényes Portán mint jelen voltomban és gyakrabban leveleim által az hatalmas császárnak és az vezír pasáknak és az ns (nagyságos) Szinán (Sinán) pasának is hűségének magasztalója voltam, kiből éppen velünk lévén mindenben beszédemnek foganatja volt és helyt adtak, másokkal pedig azelőtt az Temesvári (teomes wary) pasaság alatt való egri (egryh) hadnak nd (nagyságod) és Erdély országa felől ellenük szálltam és az ns (nagyságos) Szinán pasa szómnak helyt adott, mindazonáltal azon csodálkozom hogy mind annyi időtől fogva sem embere által sem levele által semmiből tőlem miért sem pedig tanács kérdve nem levén mindazonáltal nd (nagyságod) azt az gondolatát és [nem menne?] embereknek haszontalan tanácsát el távoztassa és ilyen tanácsommal miből hogy küldje nd (nagyságod) emberét ide hozzám ki által nd (nagyságod) tegyen bizonyossá engemet az országnak hűségéről és hogy minden népével ágyúival élésével készen lévén és az mely fele parancsoltatniek az hatalmas császár szolgálatára nd (nagyságod) kész volna indulni hogy én is az nd (nagyságod) leveléhez képest az felséges tatár kánnak és az ns (nagyságos) Szinán pasának tudjak bizont írni és úgy mint közbenjáró levelem szereztessék minden jót ntok (nagyságotok) között, mint noha az szó lészen sok de mindazonáltal ugyan éntőlem akarnak főképpen meg érteni minden dolgokat erre ntol (nagyságodtól) választ várok Isten tartsa meg ndat (nagyságodat) Szolnokból adatott 29 Juli 1594 Oszmán (Ozmán) bék Szolnok várának fő szandzsák bégje Borítékon: Ez levél adassék az ő úrnak Erdély országnak fő kancellárosának nekem szomszéd úr barátomnak Az erdélyi kancellár ekkor Kovacsóczy Farkas volt. Epistolarium Turcicum OSZK. Kt. Fol. H. 934. 25-26. p. 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom