Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 20. (Szolnok, 2005)

TANULMÁNYOK - Babucs Zoltán: Az utolsó Jászkun-huszárok (1944-1945) / 131. o.

Huszárok a keleti fronton (dr. Kun István tartalékos főhadnagy albumából) A lovasságot érintő utolsó szervezeti változásnak köszönhetően 1943. október l-jétől megszüntette a hadtestközvetlen huszárszázadokat, s helyette ­német mintára - felderítő osztályokat hozott létre. Ezek állományába egy-egy huszár- és kerékpáros század, páncélgépkocsi szakasz, árkász-, távbeszélő, páncéltörő ágyús és aknavető szakaszok tartoztak. A II. világháború utolsó lovasrohamát, tehát jóval 1939 (!) után 1944. október 6-án a rimaszombati 20. felderítő huszárszázad vitte véghez, Nagy Kálmán százados vezetésével Békéscsaba mellett. A huszárokat a bekerítés veszélye fenyegette, más megoldás nem lévén parancsnokuk a töltésen való áttörést adta parancsba. „A század ott tömörült körülöttem. Fahangon odaszóltam, - „Áttörünk az úton, a harckocsik közt, kézigránátot kézbe". Beugrattam vágtába Hímest, a lovamat, át a zsiliptöltés útján és már vágtam hozzá balra a harckocsihoz a kézigránátot. Fent a tank tornyában álló szovjet katona irtózatosan ijedt arccal kapta föl kezét a megadásra. Utánam nagy hajrázással vágtatott a század, robbantak a kézigránátok, a harckocsikból messze elől a házaknál gyülekező („zabráló "?) oroszok megdermedve néztek. " A magyarországi hadszíntéren ugyanúgy olvadtak el a csapatlovasság, mint a sereglovasság egységei a Vörös Hadsereg ellenében. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom