Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 18. (Szolnok, 2003)

TANULMÁNYOK - Szikszai Mihály: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye géperejű hajózásának történetéhez / 95. o.

köszöntötte. 4 A gőzhajó látványára több ezer ember gyűlt össze, hiszen a város lakói ekkor láttak először gőzhajót. Széchenyi még fogadta a Jászkun Kerületek küldöttségét, majd ismét hajóra szállt, és elhagyva Szolnokot tovább folytatta útját. Szajol környékén a hajó kis híján zátonyra futott és jó tíz percbe került, mire sikerült helyes irányba téríteni. Fegyvernek alatt felszálltak a fedélzetre Szapáry, Orczy, Almássy grófnők majd a „Pannónia" este negyed 8-kor megérkezett Tiszabőre, ahol a vendégeket Heves megye első alispánja Almássy Pál fogadta. Július 20-án reggel negyed 9-kor indultak tovább. A hevesiek előrelátása következtében időnként kalauzként csónakok csatlakoztak a gőzöshöz, ezen kívül a folyómederben a legkisebb tuskót is kijelölték, nehogy akadályt képezzenek a gőzhajónak. 5 A „Pannónia" fél 6-kor kötött ki Tiszafürednél, itt a közbirtokosság képviselői köszöntötték Széchenyit. Egy óra múlva a gőzös elhagyta Heves megyét és útját Dorogma irányába folytatta. Széchenyi útja a gőzhajóval ismét remekül sikerült. 6 1846. augusztus 3-án Debrecenben a Tiszavölgyi Társulat kezdeményezésére létrehozták az Első Tiszagőzhajózási Társulatot. 7 Részvényeiből még a Jászkun Kerület is jegyzett tizet, ezer ezüstforint értékben. Alaptőkéjét 500.000 Ft-ban határozták meg. A társulat elnökévé Károlyi Lajost választották, az alelnök Andrássy Gyula lett. Az új társaság taggyűlését 1847. március 20-án hívták össze. Ezen a választmány képviselője előadta, hogy a Dunagőzhajózási Társaság (DGT) minden támogatás elől elzárkózott. Ezért előterjesztették, hogy egy 60 és 80 LE-s gőzöst megrendelhessenek egy angol cégnél, amely lebonyolítja a Tiszán a gőzhajózást. A társaság meg is rendelt a Penn és Fia angliai gépgyárban egy gőzhajót, amely 1848 őszére készült el. A hajó Orsováig úszott, de a közben kitört szabadságharc miatt a „Debrecen" nevet viselő hajót az osztrákok lefoglalták, és katonai feladatokra vették igénybe. A szabadságharc után a társaság a hajót visszakapta és még 33.000 Ft kártérítést is kapott. A kormányzat azonban a Dunagőzhajózási Társaságot támogatta és 1847-ben újból szabadalmat biztosítottak neki arra, hogy hajói a Tiszán is járhatnak. PAPP Melkizedek: Nagyméltóságú Gróf Széchenyi István üdvözlete Szolnokon 1846. évben. Reprint kiadás. Szolnok, 1962. SZML. Jász-Kun Kerület iratai (Továbbiakban: J-K-K ir.) 1846. Fasc. 3. No. 1696. Jelenkor. 1846. Július 30. Debrecen története. 1693-1849. 2. köt. Debrecen. 1981. 357. p. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom