Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)
TANULMÁNYOK - Zádorné Zsoldos Mária: A 1831. évi kolerajárvány a Kiskunságban / 81. o.
Mivel keveset tudtak erről a betegségről, viszont a megfigyelések alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a kutak ivóvizének fogyasztása miatt terjedt a betegség, így az emberek azt feltételezték, hogy a kutak vize mérgezett. Ez a tény az ország számos helyén a parasztok körében megmozdulást eredményezett földesuraik ellen. 5 A Jászkun Kerületben, szűkebb területre korlátozva a Kiskunságban ilyen megmozdulásról, hiedelemről nem tudunk. A hatóságok által leírt gyógymódok, szerek mellett különféle gyógyeljárások ajánlásával is találkozunk. Sok ember talán úgy érezte, hogy megpróbálkozik a betegség gyógyításával és annak módját írásban rögzítette és terjesztette. Ezek közül az egyik - a Helytartótanács által is módfelett pártfogolt Morvai-féle gyógyítási mód volt. Morvái János Tiszabábolna papja, aki a községben előfordult első, gyanús megbetegedés alkalmával a meleg italok és a beteg melegen való tartásának módszerét alkalmazta. Ennek hatására a betegek meggyógyultak. A siker arra ösztönözte, hogy továbbfolytassa tevékenységét. Az embereket állandóan tanította az utcán és templomban egyaránt. Meggyőződése volt, hogy aki hideg vizet kap betegsége idején és nem tartja be az előírtakat az meghal, ellenkező esetben azonban meggyógyul. Az általa ajánlott módszert leírták és a Helytartótanács szétküldte az egész országba mint megszívlelendő és alkalmazandó gyógymódot. Tisza-Bábolnán 1831. július 25-én tört ki a betegség. Augusztus 3-ig 120-an betegedtek meg, közülük 21 lelte halálát. Szerinte azok az emberek, akik még a kezdet kezdetén nem az általa ajánlott kezelésben részesültek és engedetlenek voltak. Véleménye szerint módszere jó, mert újsághírből is bizonyosságot nyert arról, hogy a német orvosok is ezt a módszert alkalmazták sikerrel. Ő maga úgy védekezett a betegség ellen, hogy magánál hordott négy zacskó klórt. Később már ezt is elhagyta, csak időnként ecetes vízzel mosta meg a kezét. A mértékletes evésre, ivásra nagyon ügyelt, a reggelit nem mulasztotta el. Mesterségesen izzasztotta magát, de azután a tiszta és száraz ruhacseréről gondoskodott, 26 a betegséget a gyógymód ajánlásáig elkerülte. TILKOVSZKY Lóránt: Az 1831. évi parasztfelkelés. Bp. 1955. 51-53. p ZÁDORNÉ ZSOLDOS Mária, 1999. 108-110. p. 93