Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 16. (Szolnok, 2001)
TANULMÁNYOK - Urbán László: Környezetformáló tényezők a nagykunsági városokban a kollektivizálás idején / 147. o.
politikai-ideológiai rangra emelkedett - "tudatos szocialista természetátalakítás" vette át, amely ugyan bizonyos vonatkozásokban folytatta a megelőző időszak munkálatait, de sokkal nagyobb mértékű változtatást tűzött napirendre, amelyre a politikai motivációk mellett a termelésbe vont terület növelésére iránvnló - a' tájegység természeti értékeit sem kímélő 37 - törekvés állt. A "szocialista természetátalakítás" céljairól, eszközeiről, tudományostechnikai összefüggéseiről már 1949-től jelentek meg publikációk, az ötvenes évek kezdetétől pedig fokozatosan előtérbe került az a terv, mely szerint "a Hortobágy egész természeti táját meg kell változtatni". 38 A természetátalakítás gondolatának jegyében dolgozták ki 1950-ben az Országos Vízgazdálkodási Kerettervet és folytatták le 1951-ben a dunai és tiszai vízierőmű-vitákat. 39 A folyamat betetőzéseként 1952. június 9.-én létrehozták a Tiszántúli Természetátalakító Tervbizottságot. 40 A Tiszántúl "egész természeti táját" megváltoztatni törekvő bizottság 1952. július 2.-án kezdte meg munkáját. 41 Kezdeményezésére 1952 őszére elkészült a javaslat "a Tiszántúl egy része természetátalakításának keretterve" címmel. 42 A dokumentum szerint a Minisztertanács 2.037/11/1952. számú határozata rendelte el a Tiszántúli Természetátalakító Tervbizottság felállítását és a 37 38 39 40 41 42 Nem találtak megértésre Benkö Gyula mezőtúri természetrajztanár 1955-ben Ecsegpuszta megmentését sürgető sorai sem: " Bár törik-törik őslegelő gyepét, bár itt is ott is leszelnek belőle kisebb-nagyobb területet rizsnek, de még ki lehetne hasítani 3-4 ezer holdat ebből a nagy határból, hogy a tizenkettedik óra utolsó percében mint védett területet megmenthessük magunknak, ha kicsiben is Európa egyik legjellegzetesebb táját, a régi Magyar Alföldet." TÓTH Albert: Nagykunság. In: Szolnok megye természeti értékei. Szolnok, 1989. 40. p. HAJDÚ Zoltán: A természetátalakítás történeti szakaszai az Alföldön. In: Az Alföld történeti földrajza. Nyíregyháza, 2000. 39. p. Uo. 39-40. p. A bizottság elnöke Vas Zoltán volt. Uo. 40. p. BELÉNYI Gyula: A hatalom centralizációja és a részpolitikák a szocialista rendszerben (1949-1963). Valóság, 1998/7. 60. p. Magyar Országos Levéltár (MOL) Földművelésügyi Minisztérium (FM) Növénytermelési Főoszt. 686-107/1952. 159