Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)

ADATTÁR - Mészáros Kálmán: Egy derék kuruc törzstiszt (Források Hancsok Ádám főstrázsamester életéhez) / 381. o.

Rákóczihoz, és rabságára, kárvallására hivatkozva kérte a fejedelem kegyelmét, aki 50 magyar forintot utaltatott ki számára a szolnoki sóhivatal útján. 21 Háncsok Ádám továbbra is végezte munkáját, 1705 júniusában például Csala Sándor hadbiztos távollétében ő mustrálta meg Szappanos István Szolnokon állomásozó gyalogezredét. 22 Károlyi Sándor 1705. július 9-én Berthóty István szolnoki kapitány számára Vácon kiadott utasításában pedig Háncsok feladatává tette a Túrnál állomásozó több száz főnyi kuruc had élelmezését: "Vágómarhárul pedig Makórul, Vásárhelyrül, Szentesiül, Mintszentrül, s az Tisza mellet lévő helységekrül Commissarius Háncsok Ádám Ur tegyen provisiot", és adjon mindenről elismervényt az említett helységek számára. 23 Tíz nappal később a másik szolnoki lovashadnagy, Kürti Imre számolt be Károlyinak saját feladatairól, s tolmácsolta Háncsok szolgálatait, valamint azon kérését, hogy ha Károlyi nagyobb sereggel kívánna Szolnokra menni, előre jelezze érkezését, "hogy profunt kenyér iránt tehessen dispositiot". 24 1705. október 9-én Háncsok írt levelet Károlyi Sándornak, s abban beszámolt súlyos gondjairól: a rá háruló terhes kötelességeknek nem tud eleget tenni. Egerből dohos lisztet küldtek Szolnokra, s abból csak rossz kenyeret süttethet, amiért a hajdúk öléssel fenyegetik. A só, a vágómarhák, a zsoldfizetés, a vár karbantartása mind-mind az ő vállát nyomja. Kéri Károlyi segítségét: vagy könnyítsen szolgálatán, vagy nevezzen ki alkalmasabb tisztet a feladatra. 25 Egy ideig azonban még a helyén maradt, 1706. február 4-én 21 4. sz. forrás. Csala Sándor Császon (ma Pusztacsász Heves külterületén), 1705. június 12-én kelt levelében tudatta Szappanos István ezredessel, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem tud Szolnokra menni, ezért az ezred mustráját "ott való Commissarius Nemes Háncsok Ádám Uramra" bízta, s a hajdúk a hadiszemle eredményétől függően kapják meg zsoldjukat. Lásd: Pest-Pilis-Solt vármegye a Rákóczi-korban. Közreadja: BÁNKÚTI Imre. (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2.) Bp., 1996. I. köt. 193. p. (A továbbiakban: BÁNKÚTI I., 1996.) Szappanos István is beszámol a mustráról Rákóczihoz írt levelében: MOL G 19. R-szh. lt. II. 2. e/A. Levelek és fölterjesztések a fejedelemhez, tisztázatok és másolatok, fol. 594-595. Szolnok, 1705. június 16. 23 Iratok a Rákóczi szabadságharcból. Kecskemét város és körzete. Összeállította és jegyzetekkel ellátta: BÁNKUTI Imre. I. köt. Kecskemét. 1992. 96. p. (A továbbiakban: BÁNKÚTI I., 1992.) 24 Uo. 116. p. Kürti Imre szerepel az 1704. okt 9-i összeírásban is (vö. 20. jz.), és bizonyára ő volt a Csiszár István levelében említett gyengélkedő főhadnagy (vö. 19. jz.). 25 6. sz. forrás. 386

Next

/
Oldalképek
Tartalom