Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)

TANULMÁNYOK - Szabó Lajos: A kunhegyesi iskola redemptió utáni története / 95. o.

megszűnéséig. Debrecen, a "kálvinista Róma" szellemi kisugárzása és hatása a későbbiek során is nagy jelentőségű a református iskolai életben. Az anyaiskola tehát a debreceni nagyhírű ref. Kollégium tulajdon­képpen iskolakollégium, ahol alsó (elemi), közép- és felsőfokú (akadémiai szintű - teológia jog ...) képzés folyt együtt, s ahonnan lelkészjelöltek, "tógátus deákok" jöttek ki rövidebb-hosszabb időre, vagy végleg tanítani. A préceptorok (tk. tanítók) fiatalabb, mai mércével mérve középfokot, esetleg az akadémia néhány "esztendejét", a rektorok ("oskolamesterek", tk. igazgatók) akadémiát végzett fiatalemberek voltak. Ez utóbbiak többnyire két-három évet vállaltak e gy _e gy településen, majd anyagiakban megerősödve - külföldre (Svájc, Hollandia, Németország) mentek s ott fejezték be tanulmányaikat, hogy hazájukba visszatérve lelkészként (vagy más szakképzettséggel) kezdhessék el szakmai pályájukat, amennyiben a hívó-befogadó egyházközség által is megválasztattak. A tanítók (préceptorok), akiket ugyancsak a helyi (egyházi­tanácsi) elöljáróság deputációja (küldöttsége) választott ki ottani ajánlatra és "hozott" a debreceni Kollégiumból, esetleg más helységből -, két-három év után vagy visszatértek a Kollégiumba, hogy tanulmányaikat tovább folytassák, vagy végleg ott maradtak "fi", illetve "lánytanítónak", addig, amíg "alkalmas-nak találtattak", amíg a helység lakossága elégedett volt munkájukkal. Ez utóbbiak azok, akik beházasodtak, ezáltal beilleszkedtek a helyi társadalomba. A kezdő préceptorok 17-18, a rektorok 23-25 évesek voltak. Kunhegyesen a debreceni Kollégium 1743. és 1814. évi hivatalos lajstroma szerint is partikula. A tanítás a debreceni Kollégium "methódusa" szerint történt, a kor oktatási-nevelési gyakorlatának megfelelően: mechanikus tanulással ("magolás" szó szerinti, diktálás, kórusban mondva tanulás) sajátíttatva el az ismereteket. Elemi szinten olvasást, kevés számolást, vallástant ("káté", bibliaolvasás, egyházi "éneklést" oktattak (I-II. oszt.), amelyhez kapcsolódóan, vagy azzal együtt lehetőség volt a középfokú képzés valamely fokozatáig eljutni a latin nyelv elsajátítása révén (deklinista, konjugista, gramatista, sintaxista, retorikai, poétikai, stb. osztályok), amelyek tulajdonképpen alsóbb gimnáziumi osztályok voltak. (Ilyen értelemben a kunhegyesi gimnáziumi oktatás a redempció után, a XVIII. sz. második felében kezdődött.) A továbbtanulás útja többnyire Debrecenbe, az anyaiskolába vezetett, amelynek a XVIII. században 80-100 településen volt partikulája. Betűvetésre, azaz írásra, olvasásra, számolási alapismeretekre, kátéra, "éneklésre" a préceptorok tanították a 6-8 éves gyermekeket (sextákat, septimákat, sillabizálókat, elementáriusokat ...). A latin nyelv alapjait ugyancsak a préceptorok rakták le a deklinisták tanítását végezve. A rektor, huszonéves fiatalember, tanította a nagyobb, 8-12 éves tanulókat a latin nyelvre, illetve a latin nyelven történő ismeretek elsajátítására (konjugisták, gramatisták, sintaxisták...). 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom