Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)
TANULMÁNYOK - B. Huszár Éva: Heves megye helyneveinek vizsgálata / 9. o.
Gyöngyöspata, Szihalom és Poroszló földvárai nemzetségfői, fejedelmi^cirályi központokhoz, birtokokhoz kapcsolhatóak. Gyöngyöspatán és várkörzetben Rózsaszentmártonban (Fancsal), Ecséden, Boldogon van honfoglalás-kori lelet. Heves honfoglalás-kori sírleletei és IX-X. századi telepnyomai a honfoglalók korai jelenlétére utalnak. A XIII. század elején már meglévő igazgatási alközpontja minden bizonnyal erődített helyként, egyszersmind főesperesi székhely is volt. Földvárának helyét azonban a mai napig sem sikerült fellelni. Szihalmon és környékén is tártak fel honfogialáskori leleteket. A 1. ábrán kísérletet tettünk a régészeti és építészeti emlékek szem előtt tartásával és a településtípusoknak a vár- és birtokközpontok környékén tapasztalható tipikus földrajzi elhelyezkedése alapján kijelölni azokat a körzeteket, melyek vélhetően Heves megyében azonos elvek alapján alakultak ki. A várkörzetek, a nemzetségfői, fejedelmi-királyi szállások, udvarházak, később a várispánsági központok köré kijelölhetőek azok a koncentrikus körök, amelyek mentén a várnépi (szolgáltató) és a várjobbágyi falvak felsorakoztak. A várkörzetek kiépítése Géza (mások szerint Taksony) korában kezdődött, melyeket erődített fejedeimi udvarházak, és az azokat védő és ellátó, fegyveresés szolgáltatónépek falvai vettek körül. 508 A fejedelmi család tagjai és a Heves megyében megtelepült kabarok (Abák), valamint a besenyők előkelői lehettek ezen falvak létrehozói a megyében. Az alattvalói, a fegyveres jobbágyi és várnépi falvak körét bővíteni lehet. Az eddig várjobbágyi és várnépi falvaknak tekintett falvaknál számuk jóval több. Egyfelől a fegyveres szolgálatra kötelezettek a törzsnévi falvak mellett a csatlakozott népek falvait is felölelik, másfelől a várnépek falvait az ismert szolgáltatások körén belül és túl is kibővíthetjük. Harmadsorban az országos ellátó szervezethez (hajós, révész, vámos) 509 és a belső udvari ellátást végzők (szolga, szakács) köréhez tartozó falvak kimutatását is meg lehet kísérelni egy adott vár- vagy birtok körzetében. Heves megyében a három eddig is ismert korai várkörzet jelen munka vizsgálatai szerint is kirajzolódik Heves, Pata és Eger körül (1. ábra). Kijelölhető azonban vizsgálódási módszerünkkel a siroki várkörzet is. Két királyi udvarhely szintén jól elkülönül az őket körbevevő településcsoportok felállása, elhelyezkedése alapján (Poroszló, Szihalom). E központokat védelmi funkciók ellátására, szolgáltatásra, fejedelmi-királyi központ esetében a 508 GYÖRFFY GY., 1987. III. 48. 509 GYÖRFFY GY., 1972. 290-292. 55