Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)

TANULMÁNYOK - B. Huszár Éva: Heves megye helyneveinek vizsgálata / 9. o.

Lehet szó tehát hévforrásokban gazdag helyről is. 506 A település névadásának indítéka így háromféle is lehetett. A víznévi helynevek (az új értelmezési lehetőségek figyelembevételével) Heves megye településneveinek 4,5 %-át teszik ki. Jelentős a növénytakaróval kapcsolatos helynevek száma a megyében, melyek a vizsgált helynevek 13,4 %-át adják. Magyar, szláv és vallon eredetű névadások ezek. Legtöbb közülük a területen jellemző fákról kapta a nevét, néhány fűfélékről, és ide soroltuk az 'irtvány'értelmű helyneveket is (Tálya, Terpes stb.). Talaj, kőzet indítékú hely névtípus a megyei helységneveknek /, 7 %­a, állatfajta indítékú 1,0 %, építmények a helységek 2,3 %-ának adtak nevet, útra, vámra, utaló helynevek 1,0 illetve 0,3 %-át teszik ki a Heves megyei helyneveknek. Mezőgazdasági és ipari tevékenységet a településnevek 1,5 %-a tükröz A helység templomának patrocimumáról a települések 3,2 % vette a nevét a megyében, vásárok neve a megyei települések 0,3 %-ában tükröződik, a tulajdonosra a helynevek 2,0 %-a utal. Egyéb és ismeretlen helységnevek 6,6 és 3,2 %-al zárják a megyében a helynévtípusok sorát. Heves megye településrendjének kialakulása Heves megye X-XI. századi településrendjének vizsgálata során megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk azokra a településekre, amelyek korai meglétét régészeti leletek és korai építmények bizonyítják. Egerben a Hajdúhegyen, Répástetőn, a volt Gépállomás területén és a Szépasszonyvölgyben honfoglalás-kori sírokat tártak fel. A Kiskanda dűlőben szablya került elő. Az egri völgyben és környékén is sok a honfoglalás-kori lelet (Aldebrő, Kompolt, Demjén, Novaj, Maklár, Szihalom, Besenyőtelek, Tepély). Az egri vár területén X. századra keltezhető körtemplom {rotunda) nyomaira bukkantak, amelyhez egy háromosztatú épület csatlakozott. Kozák Károly a korai körkápolnákat az uralmi központokban megindult térítés keresztelő egyházainak tartja. 507 Ilyen kápolnának maradványai Kisnánán és Abasáron is előkerültek. Tarnaszentmária sajátos térképzésü és egyedi kőfaragványokkal díszített templomának megépítését is a X. század végére keltezi. Feldebrő temploma és Abasár bencés monostora az 1044-ben meghalt Aba Sámuel első és második temetkezési helye volt. Közülük a feldebrőit az Abák legkorábbi nemzetségi monostorának tekintik. 506 FRISNYÁK S„ 1978. 159. A Közép-Tiszavidék hév- és gyógyvizekben gazdag terület. 507 KOZÁK K., 1985.35. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom