Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 15. (Szolnok, 2000)

TANULMÁNYOK - Négyesy László: A Vitézi Rendről II. (1922-1945) / 187. o.

A vitézi törzskapitányok csoportjától elkülönült, de rendkívül sok szállal kötődik össze vele a - az egymást gyorsan váltó - vitézi székkapitányok kb. 200 főt számláló csoportja. Ezek a rendi tisztségviselők kisebb részben nyugállományú tábornokok, nagyobb részben nyugállományú ezredesek, alezredesek, esetleg őrnagyok voltak, de tényleges állományú tisztek is voltak közöttük. Működési területükön, a vármegyékben szinte reprezentálták a dzsentri ­katonatiszti - államhivatalnok réteg legelőkelőbb, társadalmi vonatkozásban irányadó rétegét. A tényleges állományú tisztek közül később többen kerültek tábornoki rendfokozatba és fontos katonai beosztásokba: Kárpáthy Kamilló, aki korábban Budapest székesfőváros vitézi székkapitánya volt, tábornok, honvédfőparancsnok lett, Pongrácz Pál pedig Sopron vármegye vitézi székkapitánya volt, később tábornok, majd vitézi törzskapitány kinevezést kapott. E két csoport alatt helyezkedett el hierarchikusan a tiszti vitézek 1943­ra kb. 4000 főre tehető csoportja és a kb. 1500 tiszti várományos. Ez a nagy csoport - az előzőekhez képest - már származását, érdekeit, politikai nézeteit és társadalmi kapcsolatait, tekintve rendkívül heterogén volt. A tényleges, tartalékos és nyugállományú tiszti státus egyben különböző szociális csoportokat is jelöl. Az előzőekben jellemzett két vezető csoporthoz a tényleges és nyugállományú tisztek csoportja volt a legközelebb. Ők alkották a tiszti vitézek csoportjának 41,8 %-át. Számukra voltak viszonylag nyitottabbak a felső két csoportba vezető utak. Közülük kerültek ki az Országos Vitézi Szék osztályainak vezetői, beosztottjai, a törzsszéktartók, a széktartók, a nemzetvédelmi tisztek. A nyugállományú tiszti vitézek közül sokan az 1930-as évek közepén a hadseregbe tértek vissza és ott jutottak fontos beosztásokba. Ilyen volt például vitéz Szügyi Zoltán pályafutása, aki nyugállományú századosként vitézi törzsszéktartó volt, később reaktivált, s végül vezérőrnagyi rendfokozatban a Szent László hadosztály parancsnoka lett. A tiszti vitézek másik, a tiszti vitézi állomány 58 %-át alkotó csoportját a tartalékos tiszti vitézek alkották. Ez az ugyancsak népes csoport, amely tanítókból, tanárokból, ügyvédekből, bírákból, mérnökökből, gazdatisztekből, orvosokból, lelkészekből, pénzügyi tisztekből, festőművészekből, rendőr­fogalmazókból és gyógyszerészekből stb. állott, a hierarchia élén álló két csoporttól már meglehetősen távol volt. Kapcsolatukat a fronton a tartalékos zászlós vagy hadnagy és a század- vagy zászlóaljparancsnok tényleges tiszt között kialakult, és a Rendben is fennmaradt nexus jellemezte. E csoport nagy száma sem meglepő, hiszen a lényegében tisztviselői foglakozású középosztály több mint 50 %-a volt az első 209

Next

/
Oldalképek
Tartalom