Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 13. (Szolnok, 1998)

TANULMÁNYOK - Bakos Péter: A jászok a Kárpát-medencében 1526-ig / 147. o.

RÁSONYI L. és SZABÓ L. vallja. 90 A régészet igazolja az együttes beköltözés koncepcióját. A SELMECZI László által feltárt négyszállási I. számú jász temető 64. és 86. sírjában talált ÜL Béla /l 172-1196/, esetleg IV. István /1163­1164/ bizánci mintára vert pénzei jól datálják a két sírt, mivel azok nem rendeltetésük szerint, vagyis nem halotti obulus-adásként, pénz funkciójában kerültek a sírba, hanem nyakékként az egyik, fejkendőre varrva a másik. Orgondaszentmiklós kun szállástemetőjének 59. sírjában hasonló éremlelettel találkozunk, így a kun és a két jász sír azonos kronológiai horizontot képez. 91 Mivel az orgondaszentmiklósi sírban ruhát díszítő üvegtükröt találtak, s ez a kun szállástemetők legarchaikusabb rétegébe tartozik, ezért az említett sírok a legkorábbi kun és jász sírok, melyek a XIII. század második felében, illetve középső harmadában kerülhettek a földbe. 92 így "... a legkorábbi magyarországi kun és jász leletek egykorúak, tehát régészeti bizonyítékokkal rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy a kunok és a jászok egy időben költöztek be Magyarországba" - állapítja meg SELMECZI László. 93 A Jászság és a Nagykunság területén folytatott településtörténeti kutatások feltárták a betelepedést követő jász és kun településszerkezet 90 Amennyiben a jászok már a Kárpát-medencébe történő betelepülés előtt is egységes etnikai­kulturális tömböt képeztek - már pedig így volt -, s ennek mintegy következményeként rendelkeztek a 'mi'-tudattal), (Vö. nemzettudat), úgy a jászok együttes, egyidejű és egy területre történő betelepülését kell a domináns tendenciának tekintenünk. Lásd még: SZŰCS Jenő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Két tanulmány a kérdés előtörténetéből. Szeged, 1992., RÓNA-TAS András: Nép és nemzet. Viták fogalmakról Európában, Szűcs Jenő emlékének. In: Valóság, 1989. 6. szám. 1-13., valamint KOMORÓCZY Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp. 1992. 91 SELMECZI L. 1981., Uő.: A jászok régészeti emlékei. Kiállítás az első hivatalos jász temető és település anyagából. Jászberény, Jász Múzeum. 1985. 3., Uő.: A négyszállási I, számú jász temető. Bp. Budapesti Történeti Múzeum. 1992. 15. - A pénzzel keltezés problematikájával kapcsolatban lásd: RÉVÉSZ László: Kristó Gyula könyvéről. In: Századok, 1997. 1. szám. 215-233. illetve KRISTÓ Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. Rendhagyó válasz bírálóimnak. In: Századok, 1997. 1. szám. 234-275. 92 Uo. 93 SELMECZI L. 1985. - Lásd még Pálóczi-Horváth András alapmunkáját: PÁLÓCZI­HORVÁTH András: Petschenegen, Kumanen, Jassen. Steppenvölker im mittelalterlichen Ungarn. Bp. 1989. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom