Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 12. (Szolnok, 1997)

TANULMÁNYOK - Fazekas Mihály: Pap Béla református lelkész élete és munkássága (1907-1957) / 243. o.

FAZEKAS MIHÁLY PAP BÉLA REFORMÁTUS LELKÉSZ ELETE ES MUNKÁSSÁGA (1907-1957) Bevezetés Ez a dolgozat nemescélú törekvés arra, hogy valamit bemutasson a Magyar Református Egyház már­tírhalált szenvedett, kiváló lelki­pásztorának, Pap Bélának az élet­pályájából és munkásságának a Szeretetszövetséghez kapcsolódó időszakából. Igen örvendetes, hogy ma már ennek az európai látókörű, nagyműveltségű lelkipásztornak is megismerhetjük áldozatos életét, értékes munkásságát. Bár életének jelentős szakasza Karcaghoz kap­csolta - ő nem csupán Karcagé, hanem szeretett egyházunké, sőt az egész magyarságé! Bátor ember volt, mert a legerősebb diktatúra idején is határozott szót emelt az önkényes intézkedések ellen. Krisztus-i hitből fakadó, filozófiai eszmerendszereket is átívelő, lán­goló meggyőződéssel elmondott prédikációira én magam is emlékszem - hiszen őt Karcagon mint diák, 1942-től 1951-ig rendszeresen hallgattam a templomban. Sőt, 1947-ben az egyik általá­nos iskolai óralátogatása során a Horváth Árpád tanító úr óráján VI. osztályos koromban kiemelkedően szerepeltem előtte történelemből; megkérdezte a neve­met, és megdicsért engem. Emberi szíveket megrázó és felrázó tűz volt szavai­ban, olyan, amilyen nem adatik meg mindenkinek, és a lelkekben sem múlik el nyomtalanul. Pap Béla (1907-1957) 243

Next

/
Oldalképek
Tartalom