Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 11. (Szolnok, 1996)

TANULMÁNYOK - Oroszi Sándor: Tutajok a Tiszán / 203. o.

A Tisza felső folyásánál kitermelt kincstári erdők faanyagának értékesítését az 1890-es évek második felétől, különösen pedig századunk első két évtizedében zömében a Felső-Tiszán, az ottani tutajkikötőkben végezték. Ez jelentette a harmadik, tulajdonképpen a máramarosi fa eladásának legjellemzőbb módját. A tiszai fürészüzemek tulajdonosai ugyanis ekkor már hajlandók voltak "elébe menni" a kincstári fának, amit aztán a Tiszán tutajon hoztak le. A vasúti szállítás ekkor még nem versenyezhetett a vízi szállítással. A fa ugyanis viszonylag nagy térfogatú, ráadásul nehezen rakodható áru, így a tengelyen történő szállítást legfeljebb a feldolgozott fa (deszka, léc stb.) ára bírta el. A tutajozás műszaki megoldását az,-hogy a továbbiakban a fakereskedők úsztattak a Tiszán, nem befolyásolta, mert az alkalmazott módszerek elsősorban a természeti adottságtól függtek. Ezek után kövessük nyomon a máramarosi fa útját Szolnokig! II. A máramarosi (és Ung vármegyei) erdők fáját a múlt század végén és a XX. század elején a kincstár saját munkásaival termeltette ki. Ezek a munkások részben még a XVIII. századi munkástelepítésből fakadó jogviszonyok szerint, részben pedig újabban megállapított szerződések alapján vágták ki, majd szállították le a fát a Tiszáig. Kialakult, évtizedek alatt tökéletesedett a fakitermelés és szállítás technológiája, amelynek legfontosabb szakaszait sorra vesszük. A fakitermelés, a döntés általában május-júniusban történt.

5 A fákat - legtöbbször fejszével, mert a fűrész használata nagyon lassan terjedt - a völgy felé döntötték. A további műveletek ugyanis azt követelték meg, hogy a fa vékonyabb vége a völgy felé legyen. A kidöntött fát lekérgezték, de a csúcsát - a kiszáradás elősegítése érdekében (a tűlevelek tovább párologtattak) - nem vágták le. Ezt csak nyár végén végezték el, amikor a fákat a csúsztatóvályúkhoz közelítették; rendszerint kézi eszközökkel görgették a törzseket. Ekkor végezték el a méretre vágást is. A vályúkban ősszel kihasználva az őszi esőzések, illetve első fagyok síkosító hatását - eregették le a hegyek lábához a szálfákat. Innen télen, a munkát általában januárban kezdve, a fát félig megemelve (ún. száncsókra kötve), ökrökkel vontatták le a tutajbekötő helyekig (ún. portusokig).

6 A fakitermelés első szakasza itt zárult le. A portusokon vették számba a kitermelt faanyagot, fizették ki a munkások (favágók, fogatosok) bérét. A máramarosi fakitermelésről lásd: BIKKAL Nándor: Miként lehetne Máramarosban a nagykiterjedésű kincstári és magán erdőuradalmak jövedelmét fokozni? In: Erdészeti Lapok (Továbbiakban: EL) 1882. 806. és BÍRÓ Zoltán: Maramarosszigeti m kir. Erdőigazgatóság kerületének gazdasági viszonyai. Máramarossziget, 1904. 15. Atélifavonszolás szépirodalmi megjelenítésére lásd: KEMÉNY János: Víziboszorkány. Bukarest, 1979. 136137. és 152. 206