Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 10. (Szolnok, 1995)

ADATTÁR - Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkozó regeszták Illéssy János hagyatékából / 285. o.

von Althan két évvel ezelőtt olyan szerződésre kényszerítette őket, hogy két jó halász hetenként tartozik neki halászni és hat nagy halat beszolgáltatni, minek fejében megengedi, hogy a Tiszán szabadon járhatnak halászni. Az alparancsnok minden tíz napban egy kocsit rendel ki a kakati átkelő őrségének fuvarozására. Augusztus 16-án Zennegg jelenti, hogy ő nem mehetett Szolnokra és maga helyett Pichler János Ferenc ellenőrt és Prati kamarai mérnököt küldte le. Jelentették, hogy a malmot nem német, hanem szlavóniai módon építették fel a meghagyás és szerződés ellenére. Meghagyta Pratinak, hogy a malom rajzát készítse el, Prati pedig meg írta Szélessynek, hogy az ő beleegyezése nélkül ne térjenek el az utasítástól. A provizor azonban nem hallgatott rá, a gátakat rossz helyre hányták, a malmot mély helyre állították s a vizet nem duzzasztották fel annyira, hogy a malom kerekeit kellő erővel hajthatná, azon felül a Tisza áradásai ellen nem tettek óvóintézkedéseket. Szóval, a malom teljesen használhatatlan. Szélessy és az ács megígérték ugyan, hogy a hibákat kijavítják és a malom jóságáért jótállanak. Pichler előadatni kívánta a számadásokat, de Szélessy csak általánosságban számolt be, hogy 1385 darab szálfát vágatott, melyeknek Szolnokra való szállítása darabonként 2 forintba került. Pichler kifogásolta , hogy az olyan kisebb szálfákért, melyekből 3-4 felfér egy szekérre, szintén 2 forintot fizetett, de Szélessy azt állította, hogy a parasztok ilyen átlagban vállalkoztak rá, így is nehéz volt velük megalkudni, a legtöbb már az erdőből megszökött, mert hegyen-völgyön és mennyiről kellett szállítani. Különben a hídépítés serényen folyik s a vállalkozó értelmességében meg lehet bízni, hogy tartós, jó munkát végez. Szélessyt utasította, hogy számadását hozza rendbe. Szeptember 20-iki Zennegg csodálkozását fejezi ki afelett, hogy báró Dillherr a kincstár nagy megterheltetésével egészen feleslegesen azon erősködik, hogy a tiszai mocsarak felett nagy költséggel, de semmi különös célszerűségből épített híd továbbra is fenntartassák. A szolnoki elöljáróság írásban bizonyítja, hogy ott soha sem volt híd, se a török világban, se azóta, de azért a közlekedés, sószállítás legfeljebb a Tisza kiöntéseikor szünetelt, ami alig tartott hat hétig. Az a drága híd már benne van 10000 forintban, minden 3-4 évben költséges javítást kíván s mégis Prati mérnök véleménye szerint jó, ha két évig kitart. Miért kelljen ott új, drága hidat csinálni s azzal a kincstárt terhelni? Ha a korábbi felterjesztésében 700 forinttal tervezett gát elkészül, azon az átkelés illetve a közlekedés árvíz idején is lehetséges lesz. Ez olcsóbba kerül, mégis eltart 50-60 esztenteig. Az ottani nép is szívesebben jár rajta, mert a híd kerek pallói a szekereket és jószágot könnyen rongnálják. Szeptember 30-án jelenti ismét, hogy a hídverő gép felállíttatott és 27-én a hídverés s várparancsnok, a katona- és kamaraitisztek jelenlétében megkezdődött s már az innenső parton két járom le is van verve. Hogy a munkásokat és fuvarokat hetenként fizetni lehessen, utalványozzon a kamara 2000 forintot, hogy a munkában fennakadás ne legyen, s akkor remélhetőleg 6-8 hét alatt a híd elkészül. Október 4-én a hídépítés akadálytalan folytatására és a hátralékok kifizetésére Szélessy is kéri 3000 forintnak a sóhívatalnál leendő folyósítását. Zennegg pedig október 11-én, november 18-án, 1722. január 3-án és február 21-én jelenti a munkák előhaladását és csatolja a januári jelentéséhez a híd hosszrajzát is, míg a híd egy másik rajza az 1728. február 17-iki levél mellett fekszik. (Pozs. kam. lev. II sor.) 1722. március 28. Zennegg jelenti a kamarának, hogy a szolnoki provizorság kezelése alatt már nincs Rákóczi-féle jószág, az utolsót a Csernyánszky családnak 308