Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)

TANULMÁNYOK - Botka János: Tiszaörs címere / 165. o.

A párhuzamos pecséthasználat rendszerességét nem feltételezzük, sőt a régi pecsétnyomó eseti felhasználását is igen különösnek véljük, miként magának a tipáriumnak a meglétét is. Más községek gyakorlatában az ilyen eset természetesnek mondható, Tiszaörs azonban minden szempontból egy teljesen új község ekkor. Mindenesetre a régi tipárium hiteles maradt, valószínűleg a tartalék szerepét töltötte be. Erre utal az is, hogy az említett használatkor a levelet nem a főbíró nevében írták, aki a szokott tipáriummal pecsételt, amint az a másik két levél záró részéből is látható. A község 1791-ben új, 19 milliméter átmérőjű pecsétnyomót készíttetett?

1 melyen gyöngysor és vékony vonalkeretbe foglalt körirat által határolt, kerek mezőben az előző sigillum szépen megformált motívumai találhatók, azzal a különbséggel, hogy a kereszt kereszt alakú szárakban végződik és jobbra tőle ezúttal három szép búzakalász helyezkedik el a korábbinál meredekebbre szerkesztett halmon. A körirat is változott: * SIGILLUM : TISZA. ÖRSIENSAE : 1791 (Tiszaörs pecsétje 1791.) Kimaradt a püspöki falu megjelölés, az „EPP. POSS." felirat. Valószínű éppen azért térnek vissza 1813-ban az 1768. évi sigillumhoz. Addig azonban két évtizeden át következetesen a legújabb (3. számú) tipáriummal pecsételt az Örsi bíró és a tanács is. A katolikus Tiszaörsön a reformkor éveiben is a püspöki hovatartozásra utaló pecsét jelképezte a helyi hatalmat. Az utolsó lenyomata 1849. február 13-ról maradt meg számunkra, amikor „Ugró István helybéli polgártársnak bizonyítványt adott ki az elöljáróság arról, hogy a helységben szállásolt katonaság poggyászainak Polgárra történő szállítása közben lova eldöglött, melynek értékét 65 váltó forintokra becsülte az Örsi Varga József bíró, Nagy István törvénybíró, Szakács József esküdt és Molnár Endre nótárius.

32 Az önkényuralom időszakából nem került elő őrsi pecséttel ellátott irat. Tudjuk azonban, hogy az 1850-es években Heves és Külső Szolnok vármegyében minden településnek kétféle pecsétnyomót kellett készíttetnie: egyiket spanyol viaszhoz (zárópecsételés), a másikat olajos tushoz. Az utóbbi a festékes pecsételést jelentette, amely a növekvő ügyvitel és a korszerűsítés követelménye volt. Ez a pecsételési mód is megőrizte azonban a tipáriumokon a települési jelvények, címerek, pecsétképek használatát. Ebből a korból a mai Jász—Nagykun-Szolnok megye településeivel kapcsolatban felkutatott pecsétnyomók, ill. pecsétnyomatok mindegyike tartalmaz valamilyen pecsétrajzot. Példaként említjük Csépa, Szolnok, Szelevény, Tiszainoka, Nagyrév, Tiszakürt, Kőtelek, Tiszaszalók, Fegyvernek, Túrkeve, Jászjákóhalma tipáriumait.

33 Tudunk ellenben kemény rendelkezésről is: „a császári és kir. szolgabírói hivatal által az egész volt egri járás részére új pecsétnyomót készíttetvén, s az előbbeni szolgabírói hivatalhoz beadatott. Ezeken az új pecsétnyomókon azonban - készültek azok akár viaszhoz vagy festékhez - nem szerepeltek pecsétképek, jelvények, hanem csak feliratok.

34 31 Uo. Kunmadarasir. I. Csomó. Fasc. 2. (128. rsz.); Uo. R. IX. Fasc. 1. No. 83.(185. rsz.) 3 2 HMLXV-3/2. Pecsétgyűjtemény, tiszaörsi levél 1849-ből. 3 3 - ff SZML Tipariumgyujtemeny. OL V-5. Községi ir. Heves m. 24. sz. (Domoszlo község) 179