Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 7. (Szolnok, 1992)
TANULMÁNYOK - Kiss Z. Géza: A nyugati reformáció "befogadásának" történeti és ideológiai előzményei a XIII-XV. századi Dél-Magyarországon / 35. o.
Husziták a Délvidéken Jan Húsz követőit nálunk eleinte wicklifita néven emlegették. Tóth Szabó Pál 1917-ben írt munkájában 65 különböző oklevelekből 20 olyan variánst közöl, amelyekben a huszita és a wicklifita szó egymás szinonimájaként szerepelt. Az előbbi értelmiségiekre vonatkoztatva a maga korában a modernséget, a nyugattal való lépéstartást jelenthette, az utóbbi pedig a mozgalom leverése után mindenféle gyanús, pejoratív tartalmak hordozója lett. Magyarországon első apostoluk az ,,örökké vándorló Prágai Jeromos volt, aki nevét az oxfordi egyetemen kapta, s hozzánk 1410-ben érkezett. Itt letartóztatták a prágai érsek feljelentésére, de Zsigmond parancsára 14 nap múlva szabadon engedte Esztergom érseke. A későbbi igehirdetők már a wicklifita, majd huszita eszmék által „fertőzött prágai egyetemről tértek haza. 1367-től volt ugyan Pécsett is egyetem, amelyet I. Lajos kancellárja a Luxemburgi IV. Károly cseh királlyal is kitűnő kapcsolatban lévő Vilmos pécsi püspök szervezett. Sorsát azonban megpecsételte, hogy alapítója szándéka ellenére, a pápa óvatossága miatt nem lehetett az eretnek ellenes lelkészképzés központja. Itt humanista felfogású tudományokat, filozófiát, egyház- és római jogot hallgathattak (csak) a diákok egy olyan korban, amikor egyre inkább a teológia vált az izgalmas erkölcsi és politikai kérdések foglalatává. Az új irány reprezentánsa volt az oxfordi egyetem professzora, John Wyckliffe (1320—1384), aki már 1376-ban megjelentette „Az isteni hatalomról című írását, 66 és előadásaiban hevesen támadta a klérus egyházi és világi hatalmát, lefordította a teljes Újtestamentumot és az Ótestamentum egyes részeit angol nyelvre. Irányzata, akárcsak a nyomába lépő huszitizmusé, demokratikus jellegű, s varázslatos kovásza az édes anyanyelv kultusza. Nem tudjuk, hogy Sztárai Mihály tanulmányai során olvasta-e az angol professzor tanítását, de papokról szóló szavai mintha egyenesen neki és hasonlóan gondolkodó munkatársainak szóltak volna. ,,Semmi szükségetek a bűnös papokra — írta Wyckliffe — ki kell venni a szentséget gonoszok kezéből ... Mi szükségetek többé a gonoszok imáira, szertartásaira, melyeket nem is értetek? Mi szükségtek azokra, akik az oltári szentségnek felét ellopván tőletek magoknak tartják? Minden kereszténynek ... szorgosan kell tanulnia az új szövetséget, mert tekintéllyel van tele és nyitva áll az egyszerű emberek értelme előtt is azokban a pontokban, amelyek legszükségesebbek az üdvösségre ... Ne féljen hát az egyszerű ember sem a biblia szövegének vizsgálatától... 67 Követőit, az 1381-es parasztfelkelés előkészítésében fontos szerepet játszott lollardokat kiirtották, tanításait először 1383-ban az oxfordi zsinat ítélte el, majd 1415-ben a konstanzi zsinat bélyegezte eretneknek őt magát. 68 65 TÓTH SZABÓ P. 1917. 145. On Divine Authority — latinul: De DomLnio Divino. Közli: BÖRÖCZ Marcell: Ferencesek a középkori magyar irodalomban. Pécs, 1911. 160. 68 VUágirodalmi Kisenciklopédia. II. Bp. 1976. 527.; Akadémiai Kislexikon. 2. Bp. 1990. 930. Wyckliffe, John. 48