Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 6. (Szolnok, 1991)
ADATTÁR - Botka János: A Jászkunság tényleges nemeseinek összeírása 1850-ből / 351. o.
körülmények helyett - inkább a szabad paraszti állapot útját járta, amely azt a körülményt is megteremtette számára, hogy 1745-ben - súlyos költségek árán -visszanyerje régi szabadságát. 6 A redempció ugyanakkor lényeges változást is hozott, a Jászkunság egészét futtatva sajátos jogállapotba. A földesúri függés minden, a területén élő személy számára megszűnt, de ez a felszabadulást jelentő jogegyenlőség már a redempció gyakorlati megvalósulásakor felbomlott. A megváltás terheihez való hozzájárulás mértéke a hozzájáruló jogait, társadalmi helyét is megszabta, Ül. kijelölte. Akik a megváltáskor maguknak és utódaiknak tényleges összeg lefizetése mellett földet szereztek, redemptusok, teljes jogú lakosok lettek. A redemptus birtokosság kezdettől külön jogi személyként létezett, s helységenként azonos volt a politikai közösséggel. A kiváltságlevelekben foglalt jogok összessége csak a redemptusokat illette, választási és választhatósági joggal csak ők rendelkeztek. Díjtalanul használhatták a legelőket, gyakorolhatták a bormérés és vadászat jogát, vásár- és piac-taksát nem fizettek, s mentesek voltak a rév és vám fizetésétől is. Minden birtokszerzésnél elsőbbségük volt az irredemptusok felett, miként azoknak az inquilinusok felett. S mindvégig fő törekvésük maradt, hogy a megváltáshoz fűződő jogokat egyre inkább a vagyonosabb rétegeknek biztosítsák. A Kerületek útlevelében feltüntették a redemptusi jogállást, így az ilyen útlevelet felmutatók a Kerületen kívül sem fizettek vásári helypénzt, vámot, és díjtalanul közlekedhettek a réveken. 7 A redempció társadalmában a következő csoportot az irredemptusok alkották. Ők vehettek ugyan földet és házat, de a közösen megváltott földekből, pusztákból nem részesülhettek, s az azokhoz fűződő jogokat nem élvezhették. Ez a réteg azokból alakult ki, akik bár vállalták a megváltást, de arra csak alacsony összegig voltak képesek, vagy elszegényedtek, esetleg később vándoroltak be. Elviekben lehetőség volt a redemptussá válásra, de azt számos intézkedéssel döntő többségük számára megakadályozták. A jászkun privilégiumok az 1745-ös redempciós levélen, az azt országos törvénnyé emelő 1751. évi XXV. törvénycikken, az ugyanebben az évben kiadott 24 pontos Királyi Reguláción, valamint az 1799. évi nádori statútumokon alapultak. Az ezekben foglaltak a XIII—XVII. századi jász és kun kiváltságokra utaltak vissza, s ezeket erősítették meg ismét. A privilégiumok értelmében a jászkunok önálló törvényhatóságban éltek. Területük királyi koronabirtoknak számított, senki földesúri fó'sége alá nem tartoztak. A személyi szabadság, az elöljárók szabad választása, a terhek közös viselése minden jászkun „polgár" joga volt. A kerületi lakosok felett csak a nádor, valamint az általuk választott bírák és kapitányok ítélhettek. Dézsmát, kilencedet nem fizettek, a vámokon és réveken mentességet élveztek. Legfőbb elöljárójuk az ország mindenkori nádora volt. 1754-től az országgyűlési taxa fizetése alól is megváltották magukat. II. Józseftől a szabad bormérés kiváltságát kapták. (BAGI Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések, Szolnok, 1991. 57.) Az állammal szembeni kötelezettségeik zöme - hadi adó, katonaállítás, nemesi felkelés, nádori cenzus, katonaság beszállásolása, eltartása és szállítása, sószállítás - a redempciós levélben vállalt terhekből fakadt, ill. ezekből alakult ki. BÄNKINE MOLNÁR Erzsébet: A Jaszkun Kerület társadalma és önkormányzati igazgatása 1745-1848. In: Bács-Kiskun Megyei Levéltári Füzetek. Szerk.: IVÁNYOSI SZABÓ Tibor, Gyula, 1991.12-13. 353
